Volt egyszer egy locsolkodás…

Elutazni otthonról, azonnal, de rögtön, de már is. Elmenekülni az intenzív kölniszag elől. Sokaknak, sokszor ez a húsvét hétfő. Sokáig nekem is ez volt. Idén azonban megtört a hagyomány: vártam újra a locsolkodókat.

Kapva kaptam az alkalmon, hogy édesanyámmal tölthetem e napot. Kicsit kiöltözve, de csak épp hogy, nyálcsorgatva rárepülni a terülj-terülj asztalkára, de még hogy, és a legjobbat remélve az érkező vendégektől – hiszen rendszeresen van, aki évről évre eljő…

Kölni helyett parfüm!

Megnyugtatóan szembesültem vele, hogy a gagyi orrfacsaró felhőknek lejárt az ideje. Kifejezetten jó illatokkal szembesülni egy újkeletű hagyomány. A locsolóversek is pörögtek lazán, és vízpermet is az ifjabbaktól betalált. Ment a szánkba is a parfümből a nagy lányos zavarokban, de ettől szép az egész, ha biztosra mennek, és egyik testrészed sem hervad…

Régen hogy is csinálták?

Hát nem finomkodtak, és emlékszem az időre, amikor az ágyból engem is csak úgy kilocsoltak. Nem kímélve ágyneműt, gyűrött arcainkat, az öcséim kicsiként alig várták, hogy a pohár vízzel körülöttem ólálkodhassanak. Milyen sértődött is voltam akkoriban, hogy míg ők pénzzel és finomságokkal tértek haza, nekem csak a hidegzuhany, az otthon ücsörgés és a vendégfogadás maradt. Sosem tartottam igazságosnak, hogy bezzeg a fiúk ilyenkor milyen jól járnak. Tejbe vajba fürösztik őket, mindent is kapnak. Soha nem akartam jobban fiú lenni, mint húsvétra virradóan.

De aztán amikor jöttek a gimis osztálytársak, vagy a néptáncos ifjak, bizony nevetve volt az utcán „dézsával kiöntés”. Meg olyan is akadt, hogy pálinka helyett tévedésből vízzel ment a beöntés…

Mennyit nevettünk ezen, évekig emlegettük, és a fiúk hadjáratát még egykor menőnek is éreztük.

S azok a fránya tojások…

Amiket sose tudtam szépen festeni, de nem is az volt a lényeg, hanem hogy megpróbáljunk kézműveskedni. Aztán ellesve nagymamámtól a hagymában kifőzött tojás „receptjét”, belegondoltam, mennyivel egyszerűbb lett volna mindig is ez, mint az ügyetlen festegetés. Hiszen a kosárban mindig az én tojásom volt a legcsúnyább, amelyiket a kupacból kakukktojásként mégis ki választaná?

Ma már ezen csak nevetgélni lehet, és értékelni, hogy a hagyományok viszont ezúton is megmenekülhetnek… S amíg van az a réteg, aki ilyenkor nem rest, s útra kél, addig a locsolkodós szokás bizony még él. Összehozza az embereket egy kis csevelyre, a gyerekeknek pedig egy örömteli programot ad évről évre. Kicsinosítva, izgatottan várakoznak már kiskoruktól fogva, egy húsvér szociális kötődés lehetőségét kiaknázva.

Járt nálunk is a tojás, a kedves fogadtatás, jövőre is így teszünk majd, az ajtó nyitva áll!

Neveljük hát, ha tehetjük, erre gyermekeinket, és említsük azt is meg, hogy ez nem csak a „nyuszi-ünnep”… Reméljük a húsvét mindenkinek jól telt!

Milány Kincső