Város 2020. 11. 26.

Indul a buszpályaudvar felújítása

Az Interreg pályázati támogatást még korábban nyerte el a város, azonban az egyik pályázati partner, a Volánbusz zrt. szervezeti átalakítása miatt csúszott a szerződések aláírása a kivitelezőkkel. A közel egymillió euró keretösszegű pályázat egyik partnere a Comorra Servis járulékos szervezet, amely a buszpályaudvart is működteti. A szervezet 160 287 eurós fejlesztés keretén belül újítja fel a buszpályaudvart és további két állomást. 

Még az idei évben elkezdődik, a jövő év első felében folytatódik a központi buszpályaudvar felújítása Komáromban. Az állomás várótermei megújulnak, de a külső tér is új külsőt kap, mindamellett két kisebb megálló is fel lesz újítva a sikeres pályázati támogatásnak köszönhetően. Jövő nyártól indul az elektromos busz is Komárom északi és déli része közt.

A fejlesztés első része a pályaudvar épületének belső felújítása, amely még idén elkezdődhet. A munkálatok során felújítják a szociális helyiségeket, a váróterem is és a bejárat is megújul. A padlózat cseréjén túl minden belső teret átfestenek, cserélik a világítást és új légtechnikát szerelnek a belső részbe. A munkálatok kivitelezését a közbeszerzés során a Darton kft. nyerte meg, amely 35 396 eurós (áfa nélkül) összegben végzi el a munkát.

A másik rész a pályaudvar külső részének felújítását érinti. A várószigeteken felújítják a tetőfedő szerkezeteket és az azon található esőelvezető csatornákat. Megerősítik és felújítják a tartószerkezetet, továbbá cserélik és bővítik a padokat és a szemeteskosarakat. Ezt amunkát az MBM Group rt. nyerte 107 972 eurós (áfa nélkül) értékben. 

A harmadik rész két megálló felújítását foglalja magába a Petőfi utcában és a Štefánik park szomszédságában a jövő év első felében. Ezeken a helyeken térkővel újul meg a várakozó terület, figyelembe véve a gyengén látók és a mozgáskorlátozottak igényeit. Modern várakozó fedél kerül az állomásra, új padokkal és szemeteskosárral. Erre a munkára ugyancsak az MBM Group rt.-vel lett aláírva a szerződés, amely 16919 euróval (áfa nélkül) nyerte meg a közbeszerzést.

„Egy modern városban fontos a tömegközlekedés fejlesztése, ami egy megoldás lehet az egyre gyakoribb dugókra és az egyre intenzívebb forgalomra. Ehhez viszont megfelelő körülmények és utazási eszközök kellenek. Ezért fontos a központi állomás felújítása, amely nem csak a helyi lakosokat, de a régiót is szolgálja. Az állomás mellé nemsokára egy zárható kerékpár parkoló boxot is telepít a város, amire szintén pályázati pénzt kaptunk, így rugalmasan kombinálható az utazás. A megállókat is szeretnénk a városban folyamatosan felújítani. És az sem mellékes, hogy Komáromban ingyenes a városi buszközlekedés, amivel egy család akár több száz eurót spórolhat az év folyamán”- mondta el Keszegh Béla polgármester. 

autobusz

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési program pályázat célja a határon átnyúló tömegközlekedés támogatása. Az egymilliós forrásból ugyancsak felújítják a pályaudvart Dél-Komáromban, továbbá a Volánbusz egy új elektromos buszt vásárol, amely Észak- és Dél Komárom közt fog közlekedni. 

A Volánbusz pár nappal ezelőtt írt alá megállapodást az Eurotrade kft.-vel, amely alapján 153 millió 500 ezer forintért (430 ezer euró) vásárol egy BYD K9UB típusú autóbuszt, mely a komáromi ipari parkban működő BYD cégnél készülhet. A tisztán elektromos meghajtású, kétajtós, alacsony belépésű buszokon 36 ülés található és 76 fő a befogadóképessége. A jármű kerekesszékes rámpával is rendelkezik, amely a mozgáskorlátozottakon túl a babakocsisoknak is segítséget jelent. Az új jármű 2021 nyarától üzemel Észak- és Dél-Komárom között. 

A Volánbusz feladata lesz okos panelek telepítése is a két Komárom közti járat megállóhelyeire, amely GPS alapú pontos információt és a tájékozódást segítő applikációt is kínál majd az utasoknak.