Kultúra 2018. 05. 26.

Interjú Molnár Gusztival, a komáromi színpadi generáció újabb tagjával

Sokan indultak el Felvidékről a filmes és színházi szakma irányába… Egyesek Komáromból, néhányan a környező faluk valamelyikéből, és számosan a Selye János Gimnázium falai közül léptek a reflektorfény felé vezető ösvényre. Köztük van Molnár Guszti is.

A Kaposvári Egyetem végzett színészhallgatója szabadúszó színészként, valamint a Terminál Workhouse alapítójaként éli életét.

“2005-ben érettségiztem, és bár a matematikát nyolc éven keresztül Kalácska József tanárúrtól tanultam, akit mindenképpen a legmaghatározóbb pedagógusok egyikeként kell megemlítenem, végül mégsem a számok szegélyezték az életutam. Bár számtalan jobbnál jobb oktatóval találkoztam a nyolcosztályos gimnázium alatt, az érettségi évében mégsem tudtam eldönteni, hova tovább. Kiss Péntek József rendezésében készítettük el végzősként a Csárdáskirálynőt a Gimisz égisze alatt, és bár az ötletet ez adta, hogy színészettel foglalkozzak, igazából a kaposvári első évem felénél lettem benne biztos, hogy színházzal szeretnék foglalkozni. A budapesti színműre, bevallom, nem is jelentkeztem. Ennek a tájékozatlanságom az oka, mivel akkoriban nem tudtam, hogy létezik. Felvidéki parasztgyerekként kerültem a felsőoktatásba. Az egyetemi éveim igazából erről szóltak, hogy valahogy beleillesszem magam egy addig teljesen ismeretlen világba, úgy, hogy ne veszítsem el azokat az értékeket, amiket otthonról hoztam. A szüleim kétkezi munkások voltak, akiktől korán megtanulhattam mit jelent dolgozni, és mit jelent a család.”

Már tíz éve annak, hogy Guszti megszerezte diplomáját és az évek során akár operettről, operáról, akár musicalről, vígjátékról, drámáról volt szó, szinte minden műfajban kipróbálhatta magát.

Az egyetem után Bodó Viktorhoz kerültem, aki a Szputnyikot vezette. Vele főleg külföldön dolgoztunk. Az ott töltött hat év meghatározó az életemben, mert lehetőségem volt arra, hogy világot lássak, és olyan produkciókban vegyek részt, amikben Magyarországon nem lett volna lehetőségem. Játszhattam angolul és németül. Ezek a tapasztalatok máig elkísérnek. Ezt követően két évig voltam a Miskolci Nemzeti Színháznál, mert szerettem volna kipróbálni, hogyan működöm a független színházi szféra után a kőszínházi légkörben.Végül a szabadúszás mellett döntöttem – egyelőre úgy érzem helyesen. Annyit dolgozom, amennyit akarok, és azt, amit akarok. Amíg pedig ellátnak munkával, nem is szeretnék ezen változtatni. Ezenkívül Dancsecs Ildikó dramaturggal három éve alapítottunk és azóta vezetünk egy Terminál nevű csapatot, akikkel a Szputnyikhoz hasonlóan műhelymunkát folytatunk. Az előadásaink szövegkönyvét mi hozzuk létre, lényegében új magyar drámákat alkotunk.

Tulajdonképpen a fiam és a munkám teszik ki a napjaim minden percét. Budapesten élek kedvesemmel, akivel közösen neveljük ötéves fiunkat, és meg kell hagyni, az apaság a legizgalmasabb szerepem. Öt éve játszom, és eddig ez a legjobb alakításom. – nevet – Szakmailag is elégedett vagyok, mindenféle stílushoz volt már szerencsém. Mivel minden próbafolyamat elején amatőrnek és tehetségtelennek érzem magam, nincs kedvencem. Szerencsére mindenre használnak, bár valójában azt sem tudom, mi áll nekem jól. Csak azt tudom, miben érzem jól magam és ez az alkotószabadság, amikor a saját dolgaimat csinálhatom. Mindenesetre mindig az éppen aktuális munka számomra a fontos.”

Természetesen a filmezés őt sem kerülte el – volt és van is lehetősége a képernyőn is megmutatnia magát.

“Színész vagyok. Ez egy szakma. Szerepeltem reklámokban is, de az csak a pénzről szól, bárki bekerülhet, és nem kell hozzá diploma. Nem vagyok rájuk kimondottan büszke, de nem is szégyellem. Elvállalom, ha megfizetik, de sajnos lefelé tolják az árakat és a szakma hígulása miatt már boldog-boldogtalan színésznek vallja magát, ezzel is rontva a szakma megítélését.”

Láthattuk őt a Testről és lélekről című nagysikerű filmben is, de a Barátok köztben is szerepelt egy évet, ám amikor elkezdték felismerni az utcán, felmondott az RTL Klubnál.

“Egyébként filmszínész szívesen lennék. Kipróbálnám úgy igazán ezt a világot, csak itt Közép-Európában ezt nagyon kevesen tehetik meg. Egy alakítást meg kell élni, ez pedig csak úgy lehetséges, ha az ember színpadon is dolgozik.”

A család mellett kevés ideje marad a barátokra, igazából haza is ritkán jut Szlovákiába.

“Nemcsak a felvidéki kollégáimat szeretem nagyon, de a Magyarországon dolgozó és ott élő otthoniakkal is jóba vagyok. Mindnyájan sokat dolgozunk, így ha csak nem hoz össze minket egy közös munka, nem igazán találkozunk. Lehetetlen egyetlen interjúban elmesélni, ami az elmúlt 15 évben történt. Az egyetem után még lelkesen, tele energiával lehetett tervekről beszélni. Energia, terv, lelkesedés most is van bennem, csak az elmúlt pár évben egyúttal lehetőségem volt megismerni és belelátni a rendszerbe is. Sőt, ugye 30 éves elmúltam, minden sokkal összetettebb lett, és ahogy huszonévesen az ember hajlamos feketén-fehéren látni a dolgokat, úgy az öregedés hatására lesz minden sokkal árnyaltabb. Jól vagyok most, rengeteg előadásban dolgozom, dalszövegeket írok, forgatok, rádiózom. Családapa vagyok, a színház pedig a munkám. Nyilván örülök, hogy a hobbimból élek, de számlákat nekem is kell fizetnem. Ha nem színész lennék, akkor szakács. Valószínűleg azt is a nap 24 órájában képviselni tudnám.”

Jelenleg a soron következő évadot tervezi a társulatuknak, és nyári forgatásokra is készül.

“És hogy mi van még terítéken az idei nyárra? Hogy megtanítsam a kisfiamnak Aranyoson, hogyan kell sátrat állítani.”

 

(Milány Kincső)

Szólj hozzá!