Ismerős az a név, hogy Balogh Szilárd? És abban a formában, hogy Vujity Tvrtko?

A horvát származású, de ízig – vérig magyar riporter az egyik legérdekesebb desztinációkat megjárt médiaszemélyiség. Immáron sokadjára lép fel nálunk, felvidéki magyar közönség előtt, a szlovák alapkifejezéseket is fújja már, a mostani alkalommal pedig egy teljes egész napot töltött nálunk – ezzel több látogatásnak is eleget téve.

Milyen a viszonyod Szlovákiával?

Kecsegtető, hiszen próbaképp lefordították a könyvemet szlovákra, Videl som peklo címmel, és eddig hét könyvem jelent még meg szlovák nyelven. Hogy egy szlovák ember, elolvas egy szlovák könyvet, aminek magyar a főhőse, ennél szebb kultúrmisszió szerintem nincs és ez a küldetés nagyon fontos is számomra. Egy darab könyvet lefordítani nem akkora szenzáció, de hetet, az már jelent valamit. A másik, hogy nincs olyan felvidéki fellépésem, amin ne ülne ott egy szlovák ember is, mint például legutóbb a somorjai előadáson részt vett egy szlovák hölgy is, aki egy kukkot nem értett magyarul, de közölte, hogy ennek ellenére ott akart lenni. Én neki külön is megköszöntem, hogy eljött, hiszen csoda, hogy szlovákként beül több száz magyar közé, és hiába nem ért semmit, ugyanúgy könnyezik, nevet, hiszen az energiát ő is érzi.

Hihetetlen az a lelki erő, amivel tartod ezeket az előadásokat…

Figyelj, ha olyan színpadon fogok állni, ami előtt két ember ül közönségként, el fogok gondolkodni, hogy valamit rosszul csinálok és ideje abbahagyni. Amíg viszont nagy a siker, és átjön az energia, amit képviselek, addig csinálom.

Az ukrán háborúval kapcsolatban nem érzed úgy, hogy szívesen mennél anyagot készíteni?

Nem, de jó ez a kérdés, mert téves a sztereotípia rólam. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy csupán minden 10. riportom szól valami izgalmas, veszélyes helyszínről, mégis ezzel azonosítanak. Hiszen ha egyszer elmentem Csernobilba és Észak – Kóreába, akkor csinálhatok én másik negyven riportot, elfelejtik. Másfelől a TV2 Napló című műsora két hónapja megszűnt, így nem is tudnám hova elkészíteni az anyagot, az pedig hogy egy háborúban turistáskodjak, nem túl csábító.

Kaptál azóta felkérést más TV csatornához, műsorhoz?

Igen, volt megkeresés Magyarországról és külföldről is. Ennek ellenére négy gyermeket nevelünk a családban, májusig pedig több, mint ötvenszer állok még színpadra. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy telt házak várnak engem Szlovákiában is, Komáromban is. Mindig egy nagyon kedves helyszín volt nekem, és lesz is. Örülök, hogy itt lehetek.

Horvátországba is gyakran visszajársz?

Nem, egy részt jóval kisebb ott a magyar közönség, másrészt én elsősorban egy magyarországi ember vagyok. Rengeteget járok Erdélybe, Szerbiába, de még Londonban is volt alkalmam nem rég előadni, Horvátországban viszont csak egyszer segítettem egy ottani kereskedelmi csatornának. Nagyon élveztem, de egy percig sem gondolkoztam azon, hogy horvát tévének dolgozzak.

Miamiból 1997 – ben jöttél haza, miért nem maradtál kint az egyetem után?

Furcsa, hogy ezzel a névvel ezt mondom, de azért, mert magyar vagyok, és itt a hazám. Megkérdeztem az akkori tanáromat, hogy miért nekem adták azt a 11millió forintos ösztöndíjat, amikor rengeteg a tehetséges, amerikai, fiatal újságíró. Mire ő azt válaszolta: „Miután hazamész, minden interjúban” – mint ahogy most is – „el fogod mondani, hogy téged Amerika taníttatott és hálás vagy ezért. Ha pedig valamit jól csinálsz, azt velünk is fogják azonosítani.”

Mi a véleményed Frei Tamásról, aki szintén hasonló életpályát futott be?

Ugyanúgy pécsi, ugyanabba az óvodába is jártunk, tehát jócskán van közös vonásunk, de hét évvel idősebb. Beszélünk, de szorosabb barátság nincs köztünk, hisz ő Miamiban él. Az újságírás szempontjából is teljesen más a stílusunk. Ő inkább globális témákat dolgozott fel, míg én az egy személyes, egyetlen főhősre fókuszáló témákat ragadtam meg. Szerintem ő az egyik legjobb újságíró, kiválóan bánik a képekkel, a TV – s újságírás pedig tőle tetszik a legjobban.

A bakancslistádon milyen desztináció szerepel még, ahova elmennél?

Itt ketté kell venni a célpontokat, mivel nem mindenről csinálnék anyagot, ahova elutaznék. Jó példa erre, hogy amikor a harkányi termálfürdőben voltam, egy vendég megkérdezte: „Hát maga mit forgat?” Erre én, fürdőgatyában állva visszakérdeztem: „Lát maga nálam kamerát? Mi a foglalkozása?” „Szélerőműveket tervezek.” „…és van magánál szélerőmű? Na, ugye.” (nevet) Én sem forgatok mindenhol, nagyon is tudok civil lenni és boldogan vagyok sima turista. Alaszka egy régi álmom, de most pihenni szeretnék, esetleg a Csendes óceán egy lakatlan szigetén.

Új könyvet írsz most, vagy legalább tervben van?

Nem szeretek a tervekről beszélni, pusztán azért, hogy ha nem valósul meg, ne legyen kudarc. Most az előadásokra és a családomra koncentrálok, illetve ebben a pillanatban a fő célom, hogy az esti előadás tökéletes legyen. Akik megtisztelnek engem, azokat nem érdekli, hogy hol fogok sikert aratni holnap. Az aktuális közönséget csak a ma érdekli. Úgyhogy ez a tervem, holnap pedig majd jön az új.