Sport Dél-komárom 2019. 10. 08.

Ismét dicsőséget hoztak a karatekölykök

A hétvégén rendezték meg a magyar fővárosban az I. Shotokan Liga WKF országos bajnokságot. A versenyre mintegy 300-an adták le jelentkezésüket, köztük a dél-komáromi Tempo Karate SE ifjú sportolói is, akik nagyszerűen szerepeltek a megmérettetésen.

Filep Imre hét danos mester tanítványai közül ezúttal Pataki Bence teljesített a legjobban, aki valamennyi számban, amiben elindult a dobogó legfelső fokára tudott állni, megnyerve az egyéni katát és kumitét, valamint a csapat-katát is.

A vezetőedző elmondta, rendkívül elégedett tanítványaival, hiszen valamennyi kis sportoló a döntőbe tudta magát küzdeni. Ez biztató jel lehet a hónap végi Fudokan VB-n való szereplése nézve is.

A rendezvényen megjelent dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke, Falusi Márton, a szövetség alelnöke (a verseny főbírója), Shihan Kurdi Gábor, a Hayashi-ha Shito-ryu vezetője, Hafuzi Avnija, az IJKA Világszövetség elnöke, Takács Miklós, a Shotokan Dojok Szövetségének elnöke, Ádám Imre, a Tatami-Sport Kft. vezetője, Buki Péter, a Budo Magazin főszerkesztője, és Székely Csaba, a Székely Budo-Sport Kft. vezetője.

Eredmények:

Babják Csaba – kihon 2. hely, szivacs kumite 3. hely
Bazsó Ákos Viktor – kata 2. hely, kumite 3. hely
Buzás Tamás – kata 3. hely, kumite 1. hely
Csajághy Levente – kata 3. hely, kumite 2. hely
Farkas Attila Richárd – kata 3. hely
Molnár Daniéla – kata 3. hely
Pataki Bence – kata 1. hely, kumite 1. hely
Rigla Regina Amarilla – kumite 3. hely
Ravasz Benedek – kata 3. hely
junior csapat (Buzás Tamás, Csajághy Levente, Pataki Bence ) – kata 1. hely