Sport 2016. 08. 05.

Ismét komáromi navigátor az abszolút Magyar Bajnok!

Vasárnap este a SKODA Rally Team Hungaria csapattagjai hosszú percekig éltették a Székesfehérvár Rallye futamgyőzteseit, Herczig Norbet pilótát és Bacigal Igor navigátorát akik ezzel a sikerrel ismét Magyar Bajnoki címet szereztek.

Norbi és Igor az autó tetejére állva, büszkén csapott a levegőbe, majd egymást követve jöttek a serlegek. Amit ezen a hétvégén lehetett, azt ők megnyerték, nem csoda tehát, hogy az ünneplés minden percét kiélvezték és mindketten fülig érő szájjal sütkéreztek a sikerben. A 2016-os esztendő eddig megrendezett öt futamból, öt futamot megnyertek, amivel olyan pontszám előnyre tettek szert, hogy a hátralévő három verseny eredményétől függetlenül már most eldőlt: a Herczig – Bacigal páros lett a 2016. év Magyar Bajnoka. Norbi és  Igor Eger, Miskolc, Szombathely és Veszprém után a székesfehérvári célban is futamgyőzelemnek örülhetett. Ilyen ötös győzelmi sorozatra nagyon régen volt példa a magyar bajnokságban. Utoljára 2008-ban!

„Nem tagadom, már a verseny előtt számolgattunk, kíváncsiak voltunk, hogy milyen teljesítmény kell az éves pontverseny megnyeréséhez“ – fogalmazott a célban a bajnok páros komáromi navigátora, Bacigal Igor. – „Megcsináltuk, aminek nagyon örülünk, minden várakozásunkat felülmúlta ez az esztendő. Bár a ponttáblázat azt mutatja, hogy fölényesen lettünk magyar bajnokok, de meg kell jegyezni, hogy minden egyes hétvégén óriási küzdelem zajlott a pályákon. Mindvégig erős,kiváló ellenfeleink, sporttársaink voltak és ahhoz, hogy le tudjuk győzni őket, valóban kellett az is, hogy nekünk ebben az évben minden összejött. A többieknek voltak nehézségeik, nekünk velük szemben viszont megbízható és kiegyensúlyozott teljesítményünk volt. Erre is szükség volt ahhoz, hogy már Fehérváron bajnokok lehessünk.“

A páros a 8 futamosra kiírt Magyar Rally bajnokságot így behozhatatlan pontelőnnyel már az 5. futamon megnyerte. Ezt az eredményt csakis felkészültségüknek, támogatóiknak,  és a BRR csapat által minden versenyre tökéletesen felkészített Škoda Fabia R5 versenyautónak köszönhetik. Kiegyensúlyozott teljesítményükkel megérdemelten lettek a 2016-os év abszolút Rally Bajnoki!

Forrás: SRTH

SRTH_Bajnok_2016_Futam(2)(Custom) SRTH_Bajnok_2016_Futam(3)(Custom) SRTH_Bajnok_2016_Futam(4)(Custom) SRTH_Bajnok_2016_Futam(8)(Custom) SRTH_Bajnok_2016_Futam(12)(Custom)