Mix 2020. 02. 26.

A koraszülött babák, akik horgolt polipokat ölelgetnek gyorsabban fejlődnek, mint polip nélküli társaik

Janits Erzsébet szociológus és sikeres üzletasszony, azonban kevesen tudják, hogy Erzsébetnek a civil életben van egy különleges hobbija, amely szenvedélyes és önzetlen segítséggé vált. Ki gondolná, hogy ez a határozott, sikeres nő otthonában kötöget, horgolgat, és mindezzel kórházakat támogat?

Snoopy néni

Komáromban sokan még ma is úgy emlegetik: „a Snoopy néni“. Hogyan ragadt Önre a becenév?

2013-ban már a Finanzpartner magas beosztásában dolgoztam. Sikeres karrierrel a hátam mögött ekkor már tudatosan kerestem, hogyan tudnék másokon segíteni. A lehetőség nem sokáig váratott magára. Az egyik partnercégünk „Barátom, Snoopy“ (Kamarát Snoopy) nevezetű programmal szerette volna megszólítani a gyerekeket. A projektre szép összeget különítettek el, amelyet reklámköltségre szántak. Arra gondoltam: Miért adnánk oda a reklámcégeknek, ha egyenesen a gyerekeket is támogathatnánk belőle? Hirdethetnénk egy versenyt, ahol leírhatnák vagy lerajzolhatnák, mit gondolnak a barátságról. Közeledett a karácsony is – ebből a pénzből komoly ajándékok kerülhetnek a fa alá! Az ötlet tetszett a vezetőségnek, és néhány kolléganőmmel belevetettük magunkat a szervezésbe. Felkerestük a déli járások óvodáit, iskoláit. Az egész egy kis akciónak indult – azonban az érdeklődés felülmúlt minden várakozást! Több ezren vettek rajta részt. Négy kategóriában hirdettük meg a versenyt. A győztesek értékes díjakat vihettek haza. Ezen kívül csaknem ezer gyermeket leptünk meg kisebb csomagokkal, egy iskola pedig ezer eurót kapott ajándékba. Ahogy foglalkoztam az üggyel, egy kicsit én lettem a projekt arca. A gyerekek elneveztek „Snoopy néninek“, hangosan kiabáltak utánam az utcán: „Szia Snoopy néni!“ Ekkor tanultam meg azt is: csodálatos dolog összekapcsolni embereket egy nemes ügy érdekében!

Polipocskákat a kicsi szíveknek

Következő lépésként elkezdett puha fonalakból polipocskákat horgolni a koraszülött csecsemők számára. Honnan jött ez az ötlet?

Még évekkel ezelőtt egy magyarországi magazinban olvastam, hogy az ottani kórházakban elindult egy projekt, miszerint a koraszülött csecsemők kezébe puha, 100%-os gyapjú fonálból horgolt polipocskákat adnak. Egészen különös, de úgy tűnik, hogy jó hatással van rájuk. A polip karjai a köldökzsinórra emlékezteti őket, a horgolt figura puhasága pedig a méhen belüli tapintást idézi fel. Azok a koraszülött babák, akik kis horgolt polipokat ölelgetnek, nagyobb biztonságban érzik magukat, és gyorsabban fejlődnek, mint polip nélküli társaik. Ezen felbuzdulva elkezdtem polipokat horgolni, azzal a céllal, hogy egyszer majd megajándékozok velük egy kórházat.

Előtte is sokat horgolt?

Egyáltalán nem tudtam horgolni! Kézimunkázni, valamint hímezni és kötni mindig is szerettem, de a horgolás újdonság volt. Internetes videók segítségével, fokozatosan, lassan tanultam meg az elkészítését. Nem volt egyszerű!

Kifejezetten az motiválta, hogy segíthet a koraszülött babáknak?

Egyrészt igen. Imádom a kisbabákat! Másrészt azonban egy kicsit magamnak is segítettem vele. Elsősorban családanya vagyok. Nos, három lányom ebben az időszakban nőtt fel, illetve lett kamasz. És hirtelen már nem volt rám akkora szükségük. Kerestem a helyem. Egyébként pedig csaknem mániákusan igyekszek minden percet kihasználni, a tétlenség eltékozolt idő a szememben. A polipocskák horgolásában megtaláltam magam: egyrészt általa kikapcsolódok a számok világából, másrészt tevékenyen töltöm a szabadidőmet, harmadrészt pedig segítek vele. Ezáltal hasznosnak érzem magam. Annyira belejöttem a polipocskák horgolásába, hogy még nyaralás közben, a tengerparton is kézimunkáztam. Beszereztem egy bambuszból készült horgolótűt, hogy a repülőn se üljek ölbe tett kézzel! Az első adag polipomnak nem volt sikere. Egy kórháznak adományoztam, akik nem igazán tudták, mit kezdjenek vele. Később azonban Szlovákiában is beindult a „Chobotničky pre srdiečkové detičky“ nevezetű projekt, amelyet talán így lehetne lefordítani: „Kicsi polipocskákat a kicsi szíveknek”. Ennek keretében, illetve családtagoknak, ismerősöknek nagyon sok polipocskát ajándékoztam. És a visszajelzések mindig nagyon kedvesek, pozitívak. Olyannyira a szívemen viselem ezt az ügyet, hogy rajtam keresztül is egyre többen szereznek róla tudomást. Előfordul, hogy ismeretlen hölgyek írnak rám, hogy szeretnének csatlakozni ehhez a projekthez. Sok nőt azzal segítettem, hogy megvettem nekik a pamutot. Drágább pamutról van szó ugyanis, a csecsemők kezébe nem adhatunk bármit.

De nem csak polipokat horgol…

Nem. Kis sapkákat, kesztyűcskéket, cipőcskéket koraszülötteknek és újszülötteknek. Sőt, gyűjtöm őket, ugyanis sok asszony munkája nálam landol, mert még nem volt alkalmam átadni valamelyik kórháznak. Ha hiszi, ha nem, egy egész gyerekszobányi holmi gyűlt őssze nálam! Ha letelik a kampány, megkeresem azokat a kórházakat, akiknek szüksége van ezekre. A legnagyobb öröm számomra azonban az, hogy a horgolás egyféle közös családi hobbivá vált: a lányaim is kedvet kaptak hozzá. Úgy érzem, sikerült átadnom nekik valami fontosat, azt hogy lehet tevékenyen is élni.

Nyugdíjasokkal a koraszülöttekért

Nemrégiben a nagymegyeri nyugdíjas klub szorgos asszonyaival karöltve felöltöztették az újvári kórház koraszülött osztályát. Hogyan találkozott velük?

Az egyik kampányrendezvényen ismerkedtem meg a hölgyekkel. A varróklub vezetője, Lőrincz Judit megszólított, hogy ők úgy szeretnének a fenti projekthez csatlakozni valahogy… De horgolni csak kevesen tudnak közülük, inkább varrnának. Nem kell valamelyik kórházba valami? Hát, gondoltam, felkeresem az újvári kórházat, amellyel nagyon jó kapcsolatot ápolok. Összeírták, mire lenne szükségük: kispárnákra, lepedőkre, inkubátor-takarókra, baldachinokra… Pontos méreteket adtak. Én megvásároltam az anyagokat – gyönyörű, mesefigurás textilekre bukkantam, alig tudtam nekik ellenállni.  Az asszonyok pedig nekiláttak a munkának. November 18-a a Koraszülöttek Világnapja. Ez alkalomból 80-100 kispárnát, 60 lepedőt, 13 inkubátor-takarót, valamint 12 baldachint adtunk át, amellyel gyönyörűen felöltöztették az egész osztályt! Nem mindegy, hogy azok a kismamák, akik itt tartózkodnak babájukkal, milyen környezetben vannak! Egész más érzés egy gyerekszobához hasonló, kellemes környezetben eltölteni az ittlétet, mint rideg, fehér falak között. A nagymegyeri nyugdíjas klub asszonyai úgy belejöttek a varrásba, hogy ezen kívül a komáromi újszülött osztályt is támogattunk egy kisebb csomaggal. Itt inkább paplanhuzatokra volt szükség, illetve ajándékoztunk még kiscipőket, kiskesztyűket, sapkácskákat is. Csupa kézimunka és sokan nem is sejtik, mennyi idő elkészíteni egyet-egyet.

Miért fontos az, hogy kézimunka legyen?

Megtehetnénk azt is, hogy szponzorokat keresünk, és megvásároljuk az üzletben ezeket a holmikat. De én értékesebbnek látom a kézimunkát. Mert benne van a munka, a ráfordított idő, az odafigyelés. A hölgyek szíve-lelke. És az az érzés, ami engem is eltölt, amikor ezzel a tevékenységgel foglalkozom: hogy azt érzem, szüksége van rám valakinek! Ugyanilyen fontos kérdés ez a nyugdíjasok életében is. Ez egy nagyon szép projekt lett – összeköti a legidősebb korosztályt a legifjabbakkal. A kis takarók, párnácskák, horgolt cipőcskék szívtől szívig jutnak el. Az újságokon keresztül híre ment ennek a tevékenységnek, és jelentkeztek más nyugdíjasklubok, varrókörök is, hogy szívesen varrnának. Hátha rájuk is szükség van. Bárhogy is alakuljon a sorsom a választások után, a jövőben mindenképpen felkarolom ezt az ügyet. Mert csak úgy tudjuk igazán megváltoztatni és jobbá tenni az életünket, ha megváltoztatjuk és jobbá tesszük másokét is.

-da-