Közös ünnep – közös nemzet?

Mennyire ítéli meg jól a világ a szlovákiai magyarok helyzetét? Sajnálnak minket? Kell egyáltalán? Mi, akik a határ túloldalán születtünk, élünk – főleg a rendszerváltás után – vajon nem jártunk legalább részben jól? Esetenként két állampolgársággal rendelkezni alapvetően nem is olyan hátrányos, igaz? Ráadásul plusz egy nyelvet beszélni újabb emberi mivoltot jelent, tartja a mondás, nemde?

A kirekesztettség lehet, csak megítélés kérdése? A korosztályunkból hányan tudnának valós atrocitásokról beszámolni?

Elképzelhető, hogy a szlovákok, főleg a határ mentén esetleg barátságosak? Lehet, hogy ők gyakran jobban beszélnek magyarul, mint mi szlovákul, és ebből a nagy részük nem is csinál problémát?

A kétnyelvűség megtérülő erejét okosan kihasználva, a magyar öntudatot megőrizve esetleg előny is kovácsolható már kiskortól kezdve a szlovák nyelvből? Megfelelő szlovák alapokkal életrevalóbb lesz egy fiatal? Egyszerűbb jövő elé nézhet a határ bármelyik oldalát választja?

Így, hogy évek óta nyitva tartanak a határok, pozitívumot is jelenthet, hogy nemcsak könnyedén átruccanhatunk a túloldalra, de munkavállalás terén is két ország közül választhatunk? Sőt, a magyar igazolvány, mely a külhoniak számára 90%-os utazási kedvezményre jogosít, még előnyös helyzetet is teremt bizonyos szinten? Nem beszélve a külhoni magyar vállalkozások fejlesztésére érkező támogatásokról, mely szintén jól jön, igaz?

Egy magyarországi egyáltalán észreveszi, hogy hirtelen másik országban van, ha átjön a hídon? Zavaróak a szlovák feliratok, amikor magyarul is minden ki van írva? Mitől idegenebb itt, mint bármilyen másik országba utazva? Egyes települések neveit magyarul emlegetni, a táblákkal pedig lépten nyomon jelezni, hogy magyar emberek lakják, nem elég? 

Vajon hány magyarországi magyar van, aki tényleg sajnálatra méltónak tartja a külhoniakat? És hányan vagyunk, akik némiképp még pozitívumként is éljük meg, hogy egy másik országban nevelkedünk?

Ha jobb a gazdasági helyzet, jobb a bérezés, és jobb az életminőség, valóban a határ rossz oldalára születtünk?

A mai kor gyermekeként sokszor az értékítéletünk épp fordítva történik: felvidéki magyarnak lenni felemelő, különleges dolog, a határ innenső oldalán élni pedig nem ördögtől való. Legalábbis a rendszerváltás utáni generáció nevében szólva, akiket jóval kevesebb negatív behatás ért, mint a szüleink, nagyszüleink korosztályát.

Jómagam szeretek külhoni magyar lenni, a történelmi eseményekről helyi körökben megemlékezni. Ez ad egy olyan pluszt a személyiségünkhöz, melyet csak a határon túl élő 5 millió magyar ért. Egy különleges helyzetű magyar létet, melynek bár vannak kevésbé egyszerű oldalai, mégis sokszor csak rajtunk múlik, előnyt kovácsolunk-e belőle.

A Felvidékre születni az egyik legjobb dolog, ami egy külhoni magyarral történhet. A temperamentum, az élethez való hozzáállás, a színes szókincs és a tájszólás mind-mind velünk jár. S március 15-én a magyarság ezen aspektusáról is érdemes számot vetni!

Milány Kincső