Sport 2015. 03. 20.

Lételeme a száguldás

Még hogy a motorozásból ki lehet nőni… Madarász Tibor egy igazi veterán, majdnem 40 éve hajtja a lóerőket, hódítja a crossterepeket, járja a versenyeket és fokozatosan továbblépked a magasabb korosztályokba. Évente 25 – 30 versenyen vesz részt és szakadatlanul rajtvonalba áll. Az 50+ crossmotoros kategória kiemelkedő tagja nem unja meg az adrenalint és az izgalmat. Tibor története következik életének eme izgalmas szakaszáról, bővebb információ a tabellákról pedig a www.lumarktcup.sk weboldalon található.

Mikor ültél először motorra?
Tizennégy évesen, 1975- ben vettem magamnak 100 koronáért Pioneer motort, azzal kezdtem. Edzőm nekem sosem volt, gyerekként is magamtól tanultam meg. Szülők sem támogattak túlzottan, viszont nem is ellenezték, és ha a közelben volt verseny megnéztek. Akkoriban is szabadon rendeztek futamokat, amiken már gyerekként részt vettem. A crossmotorozáshoz pedig nem jogsit, hanem licencet kellett szerezni, amihez a versenyszabályokat kellett megtanulnom. Később pedig sikerült összespórolnom 4000 koronát, amiből az első crossmotoromat vettem – kéz alól persze, mert újonnan drágább lett volna.

Előfordult, hogy szünetet tartottál?
1986 – ban, majdnem tizenöt évre letettem a motort, mivel jöttek a gyerekek. A család nem nézte jó szemmel, ha valaki még ilyen helyzetben is veszélyes sportot űzött, így fejet hajtottam az akaratuk előtt, és csak jó időben, egy kis utcai kerülésre vettem elő a motort. Egy igazi motorosnak mindig hiányzik a motor, így kissé kínlódás is volt, azóta viszont rendszeresen járok megint.

Merre jártál már versenyeken?
Csehország, Magyarország, Szlovákia és Ausztria – ezeket az országokat jártam be keresztül kasul a versenyek miatt. Nemzetközi futamokat hét alkalommal rendeznek évente, itt én még dobogós nem voltam, de a negyven induló versenyzőből az első tíz között szoktam végezni. Tavaly a szlovák bajnokságon a második helyezést értem el, a korosztályom 85 regisztrált tagja közül. Versenyenként két futam van, 40 rámpa áll rendelkezésre, így hiába megy oda több ember, csak az első negyven állhat rajthoz. Körülbelül húsz perc egy menet, ami 8 – 10 darab, 1,5 kilométeres körből áll. Ácson van a legközelebbi crosspálya, Köbölkúton pedig színvonalasabb nemzetközi versenyeket is rendeznek. Áprilistól októberig majdnem minden hétvégém foglalt, nyáron van csupán két hét pihenő, amikor nincs sehol verseny, ekkor nyaral mindenki.

Ugratásokat is bevállalsz?
Sok ugratás van egy versenypályán, nem igazán lehet kikerülni. Én kisebbeket szoktam, visszafogottan, bár nálam sokkal nagyobbakat is ugratnak versenyen, akik végül mégis lemaradnak tőlem. Plusz, ha ők rosszul ugranak, akár két versenyt is ki kell hagyniuk. Tanulni ezt nem lehet, ösztönből jön. Nem tudás, hanem bátorság árán tanul bele az ember.

Vannak kísérőid, akik járnak szurkolni?
Többnyire egyedül megyek, de a hetvenes években alapított motoros klub Bátorkesziről szokott csatlakozni hozzám. Bátorkeszin is van crosspálya, de ezt csak edzésre lehet használni.

A gyerekek is követnek ezen a pályán?
Két fiam van, a nagyobbik már versenyzik, a kisebbik még nem. Mivel én finanszírozom, nem bánnám, ha a kisebbik más sport felé menne (nevet). A másik dolog, hogy ha a fiam versenyzik, félek. Magamban biztos vagyok, vigyázok, érte viszont nagyon aggódom.

Komolyabb baleset már előfordult nálad?
Kórházban nem feküdtem emiatt még. Véleményem szerint közúton, egy sportmotorral veszélyesebb a helyzet, mint terepen, bár mindenhol lehet nagyot esni. Én sportmotorral is járok, ezért tudom, hogy az sem egyszerű. Mindenféle motorozás a hobbim, pályamotorom is van, amivel Szlovákia Ringre járunk, de ezt ritkábban űzöm.

Melyik címedre vagy a legbüszkébb?
Egyértelműen a szlovák bajnokságon elért második helyre, bár előtte voltam már kelet – szlovákiai versenyen első helyezett is, mégis az előbbi nagyobb elismerés.

Hány motor fordult meg az életedben az elmúlt negyven évben?
Az évek alatt száz motor biztosan volt a tulajdonomban. Jelenleg is van nyolc, mindenféle típusú, a legújabb szerzeményem pedig egy 2011-es példány. Egy crossmotoros évente akár két motort is leamortizál. Legtöbb esetben persze meg lehetne javítani, de mindenki szereti a változatosságot.

Fontos a testedzés is egy motorosnak?
Igen, észreveszem, hogy jobbak tőlem azok, akik az erőnlétre is odafigyelnek, sokat futnak, ennek ellenére én csak versenyekre szedem össze magam.

Idei tervek?
Hasonlóan a tavalyihoz, de most nyerni szeretnék. Naptáramban benne vannak már a dátumok, és úgy vagyok vele, hogy kevesebb esemény semmiképp se legyen, mint tavaly (nevet).