Fotók 2015. 01. 23.

Magyar Kultúra Napja és Csibeavató a Jókai Mór Alapiskolában 

Január 22-én kétféle rendezvényt is tartottak a Jókai Mór Alapiskolában. Egyrészt egy szép verses-zenés összeállítással emlékeztek meg a magyar himnusz születésnapjáról. Ezután pedig felavatták az elsős „kiscsibéket” „jókaissá”. A mindössze 25-30 perces műsor igazán színvonalasra, illetve kedvesre sikeredett.

A  műsor szervezőjét, Cséplő Viktóriát, az 1.A osztály osztályfőnökét, illetve a dráma szakkör vezetőjét kérdeztük: „A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én – feleli kérdésemre, – annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnuszunk megírását. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének. Már a negyedik éve vezetek dráma szakkört az iskolában. Szívügyem a magyar nyelv és hagyományok ápolása,  – és úgy érzem, a verseken, dalokon, színpadi játékokon keresztül közelebb tudom hozni a gyerekekhez is. ”

Minden bizonnyal igaza van, hiszen ahogy elbeszélgettem azokkal a tanulókkal, akik szerepeltek a műsorban, kiderült: nem csak élvezik a szereplést, hanem a verseken keresztül megerősödik kis szívükben az identitástudat is.

A verses-zenés összeállítást az elsősök néptánc bemutatója követte (Gáspár Eszter tanító néni munkája). Népviseletben, nagy-nagy örömmel (és az elsősök komolyságával) pörögtek-forogtak, énekeltek a színpadon. Igazán helyesek voltak. Az elsősök fellépése pedig felvezette a nap másik fénypontját: a csibeavatót. Az elsős kiscsibék osztályok szerint felsorakoztak az emelvényre, és az iskola igazgatója, Mátyás Katalin után elszavalták az esküt, miszerint (többek közt): „Én leszek a legjobb diák a Vágon innen, Dunán túl, dicsőséget szerzek az Óperencián túl…” Ezután megkapták kinder-tojásból készített kiscsibe-nyakékeiket, sőt, ehettek a gyönyörű tortából is.

Elsős kislányom boldogan újságolta hazafelé menet: „Anya, most már igazi sulis vagyok, nem igaz?!”