Mix 2018. 09. 20.

Magyar-szlovák együttműködési programokat valósítanak meg 1,7 milliárd forintból

Magyar-szlovák együttműködési programokat valósítanak meg civil és egyházi szervezetek, közintézmények, önkormányzatok mintegy 1,7 milliárd forintból. Az Európai Unió által támogatott Kisprojekt alap Magyarország és Szlovákia hét megyéjében és kerületében finanszíroz projekteket 2021-ig.

Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára a programot bemutató mai (szeptember 20.) sajtótájékoztatón Győrben elmondta, az alap által az Európai Unió egyik fontos alapelve valósul meg, mert olyan pályázókat támogat, amelyeket a klasszikus értelemben vett határon átnyúló programokban csak korlátozottan lehet.

Hozzátette, a kormánynak kiemelt célja a határ menti területek fejlesztése, amiben a szomszédos országok közül a szlovák kormány az egyik legjobbnak mondható. Úgy vélte, az együttműködés a két ország között célorientált, az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztése pedig dinamikus. Utóbbi keretében hat kisléptékű közúti összeköttetés fog megvalósulni a két ország között, egyebek mellett a két Komárom közötti Duna-híd.

Magyarországról Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest megye és Budapest, Szlovákiában pedig a pozsonyi, a nagyszombati és a nyitrai kerületek tartoznak az együttműködésbe, amelyekben civil és egyházi szervezetek, közintézmények, önkormányzatok és oktatási intézmények valósíthatnak meg olyan határon átnyúló együttműködéseket.

Katarína Mihal’ová, a szlovák Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium határon átnyúló együttműködési programok főosztályának vezetője is az együttműködést méltatta.

Vasi Emma, a Duna-Rába-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás igazgatója elmondta, hogy 20 és 50 ezer euró közötti összegekre lehet pályázni, az önrész 15 százalék. A pályázatokat első körben november 2-ig lehet benyújtani, a jövő évtől pedig folyamatosan. A program két fő területe a természet és kultúra, valamint a közintézmények és a határtérségben élő emberek határon átnyúló együttműködésének javítása.

A programról szeptember 21. és október 1. között tájékoztató napot tartanak Párkányban, Komáromban, Pozsonyban, Budapesten, Dunaszerdahelyen és Győrben.

A projektet összefogó Rába-Duna-Vág Európai Területi Tanács bírálja majd el a pályázatokat.

(mti)