Város 2015. 11. 30.

Már áll a karácsonyfa; tegnap meggyújtották az első „gyertyát” az adventi koszorún

Hétfő (november 30-a) délelőtt felállították a Klapka téren a 10 méteres, gyönyörű fenyőfát. A fenyőfát egy singellői lakos ajánlotta fel a város számára. 

karacsonyfa-klapka2015-2

 

Vasárnap pedig meggyújtották az első gyertyát (pontosabban égőt) a város adventi koszorúján. A koszorút főként délután 14.00 óra után kezdték díszíteni a járókelők, elsősorban a gyermekek, otthonról hozott díszeikkel. A díszítésben az önkéntesek segítettek.

„Így mindenki tesz hozzá valamit a lelkéből – mondta Csizmazia-Zagyi Edit, a főtéren található Edit virágbolt tulajdonosa, az önkéntesek csoportjának tagja, aki több napon keresztül dolgozott a koszorú zöld alapjával. – Rendkívül megható számomra látni a gyermekek és a felnőttek arcát, ahogy fénylő arccal körüljárják a koszorút, és mindenki tesz hozzá valamit. Így válik a koszorú jelképpé – a komáromi lakosok közösségét, szeretetét szimbolizálva.”

12241230_936102443137920_512168629535651222_n
Fotó: Dunatáj

Ahogy négy óra felé közeledtünk, és kezdett sötétedni, egyre többen töltötték meg a teret. Gyermekek, anyukák és apukák – voltak, nagymamástul, nagypapástul érkeztek.

„Nagyon tetszik az ötlet – mondja egy nagymama – az unokáim egész nap erre készültek, várakoztak, hozták kis kezükben a díszeket. Tavaly is itt voltunk minden alkalommal, számunkra itt kezdődik el a karácsonyra való ráhangolódás, elcsöndesedés.”

Az emberek csendesen, mosolyogva beszélgettek egymás között, üdvözölték ismerőseiket, halk morajlás töltötte be a teret. Aztán megszólalt a „komáromi orloj”, a Klapka-indulóra kibújt a kiskapun a huszár, jelezve, hogy bizony már négy óra van. A tömeg elcsöndesedett.

12241774_936103083137856_1090200228389330602_n
Fotó: Dunatáj

Kiss Réka a Villa Camarum polgári társulás nevében köszöntötte az embereket, majd Korpás Réka énekelt csilingelő hangon, megalapozva a meghitt hangulatot. Ez után pedig a katolikus, a református, a baptista és az evangélikus egyház képviselői megáldották a komáromi adventi koszorút. Aztán a közös visszaszámolás után meggyulladt az első fény a négyből.

Az emberek meghatódva álldogáltak, hallgatták az egyházak képviselőit, néhányan elmondtak magukban egy rövid imát. A gyertya meggyújtása után többen nem mentek haza, fényképezkedtek, beszélgettek még egy kicsit. Mindenkinek fénylett az arca. Állítólag háromszor-négyszer annyian voltak, mint tavaly.

Hübschné Dráfi Anikó

12308701_936103773137787_9175547474118723703_n
Fotó: Dunatáj