Sport 2018. 07. 24.

Megsemmisítő győzelemmel kezdte az új szezont a KFC Komárno (FOTÓK és VIDEÓ)

Álomszerű eredmény, gyönyörű és magabiztos játék. Többek között ezzel találkozhattak azok a komáromi szurkolók, akik kilátogattak július 21-én a komáromi stadionba. A 2018/19-es szezon első hazai meccsén Liptószentmiklós együttesével csapott össze Komárom, a lilák pedig nagy arányú, 5-1-es győzelmet tudtak aratni a mérkőzésen. 

Ennél talán nem is sikerülhetett volna jobban a KFC Komárno labdarúgóklub szezonnyitója. A komáromi szurkolóknak az első örömteli pillanatokra sem kellett sokáig várniuk, hiszen a hazai környezetben pályára lépő KFC már a 11.percben büntetőhöz jutott. A labda mögé a komáromi kapitány, Goran Matić állt, aki biztos lábbal értékesítette a 11-est.

37598918 1931095896928872 7193314529894203392 n

Alig egy perccel később pedig már a következő gólt ünnepelhette csapat és rajongó: egy összjáték végén a fiatal Mészáros András talált nagyjából 6 méterről a hálóba.

37550521 1931102700261525 6468345022654709760 n

Két perccel később már a vendégeknek is volt okuk az örömre, miután egy belöbbölt labdát passzolt a hálóba a liptószentmiklósi Laura. A boldogság azonban nem tartott sokáig, hiszen a szépítő gól után 7 perccel már szinte el is dőlt a mérkőzés. Előbb Mészáros András szerezte meg második gólját, majd Nurković növelte 4-1-re a komáromiak előnyét.

37609828 1931099563595172 6208971346353848320 n

A második félidő jelentős része már nagyobb helyzet nélkül telt, mígnem a 81.percben Mészáros-nak sikerült megszereznie harmadik gólját a mérkőzésen egy pontos és látványos összjáték utolsó szereplőjeként, ezzel állítva be az 5-1-es végeredményt.

Komárom álomszerű rajtjának köszönhetően az első forduló végeztével a tabella élére állt. A csapat a következő mérkőzését Bártfán játssza július 28-án, a Partizán Bardejov ellen.

KFC Komárno – MFK Tatran Liptovský Mikuláš 5:1 (4:1)
– szlovák másodosztály 1. forduló – 
gsz.: Matić (11 m) 11′, Mészáros 12′, 18′, 81′, Nurković 21′, ill. Laura 14′

Videó összefoglaló: 

37597143 1931103723594756 4151067788296847360 n 37618160 1931096810262114 817205982915461120 n 37647002 1931096916928770 1432998714275790848 n

37674759 1931098850261910 8568237551091974144 n37573685 1931098290261966 7436991629736542208 n 37668747 1931100783595050 2947568031552765952 n

További képek a mérkőzésről IDE kattintva.

A mérkőzés teljes egészében megtekinthető IDE kattintva.

(Fotók: Kovács Zoltán Facebook oldal)