„Mert a lélek öröme alkotásra ösztönöz”-Bemutatjuk Fekete Laurát és gyönyörű alkotásait

„Mert a lélek öröme alkotásra ösztönöz. Játszva dolgozni, komolyan játszani“

A fenti idézet szolgál mottójaként az ötgyermekes, jelenleg Dél-Komáromban élő pedagógusnak, Fekete Laurának. A csemetéi nevelése mellett, hobbija a „babázás“. Matyó, palóc, kalocsai mintás viseletbe öltözteti az elkészült kis „szerzeteket“, de kreativitását dícséri három betlehem is. Végtelenül szimpatikus, kedves családanyával találkoztunk, aki az életéről mesélt:

„Gyökereim a Vágsellyei járásban található településhez, Sókszelőcéhez kötnek. Mind a mai napig visszájárunk oda, ott töltjük a nyarakat és kapcsolódunk ki, töltődünk fel a családdal. Általános iskolába a szülőfalumba jártam, majd a galántai gimnázium padjait koptattam. A középiskolai tanulmányaim befejeztével mindjárt nem nyertem felvételt felsőoktatási intézménybe, és a sors Komáromba vezérelt, a Duna Menti Múzeumba. Ott egy csodálatos időszakot töltöttem el a Magyar Nemzetiségi Osztályon, mint dokumentátor. 1993-ban megszületett az első gyermekem, Laura, és ezért már a Múzeum falai közé nem tértem vissza. Újra Sókszelőcére kerültem, és ott folytatódott az életem. Majd két évvel később jött az első fiúgyermek is, Bálint. Ebben az időszakban a gyermeknevelés töltötte ki a mindennapjaim domináns részét. Miután a kisfiam felcseperedett, a helyi Osztényi Leander Magyar Tanítási Nyelvű Általános Iskolában helyezkedtem el, mint pedagógus, s párhuzamosan megkezdtem a tanulmányaimat, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola kihelyezett tagozatán, Komáromban. Tizenkét évet tanítottam, kisebb-nagyobb megszakításokkal, mert közben jött a harmadik, és a negyedik gyermekáldás is, Mária Lenke és Pál Győző személyében. Majd újra Komáromba vezetett az utam, és a legkisebb jövevény, Csongor már itt látta meg napvilágot, aki immár kétéves. Legutóbb a Selye János Egyetemen tanítottam pár szemesztert, a bábozás pedagógiáját, és bábkészítést. Jelenleg anyaságin vagyok.“-mondta el csillogó szemekkel, majd a későbbiekben fő szenvedélyéről, a csodálatos szerzetek életre keltéséről, öltöztetéséről, hobbijáról mesélt…:

„2006 karácsonya előtt kezdtem bele, és fogalmazhatnék úgy, hogy a véletlen folytán jött. Játéknak fogtam fel, és azzal a céllal álltam neki, hogy a gyermekeimnek örömet okozzak!  A padláson talált rongyokból, és kidobásra ítélt „szemétdomb várományosainak“ titulált anyagokból elkészítettem egy babákból álló betlehemet. Az első figura, amelyet kreáltam, egy pásztor volt. Majd jött a többi ötlet. Ez még kezdetleges volt, mert lényegében egy flakont öltöztettem fel. Papírkasírozással készítettem el az arcukat, kenderből hajat varázsoltam. Emlékezetes marad számunkra, mégha a mai alkotásokhoz viszonyítva elég ütött-kopott, egyszerű is volt, de azt a karácsonyt egy szomorú családi baleset árnyékolta be, így a hozzá tartozó adventi koszorú gyertyáit soha nem gyújtottok meg…“-tette hozzá a félmúltat felelevenítve, kissé szomorkás arckifejezéssel, de felvidult a tekintete, amikor a további figurákról kezdtem el faggatni:

„Kitavaszodott, jött a húsvét, és újabbakkal gazdagodtunk, amely egy fiú-lány páros volt, és az ablakban helyeztük el dekoráció gyanánt. A mai napig már ötven alkotást számlál a gyűjteményem. Persze az újabb és újabb művekkel jöttek az ötletek, elképzelések, amelyekkel tökéletesítettem mind az alapot, mind a kulcsínt egyaránt. Játékbabáról készítettem negatív gipsz formát, és azt használtam a továbbiakban. Levegőre száradó gyurmát is segítségül hívtam, amely nem ismeretlen a képzőművészek számára sem. Fő tulajdonsága, hogy megkeményedik, és akkor az agyaghoz hasonlít. A figurák fejecskéit ebből készítettem. A flakon testet felváltotta a fából esztergáltatott „kugli forma“, stapil talpazattal. Ezek már inkább dekorációs babák, amelyek nem játékra hivatottak.

Viseleteket, életképeket mutatnak be. Ráillesztettem a fejüket, hajat kaptak, és a gyurmából készített kezeket is oda erősítettem, majd a ruházat, amely külön fejezet. Hímzéssel, csipkével, fodrokkal, rojtokkal láttam-látom el, attól függött persze, hogy milyen figurát szerettem volna miniatűrként megörökíteni, jeleníteni. Az összes babát a családdal közösen nevezünk el! Az alkotás fázisaiban, amikor már alakul, akkor jönnek az ötletek, hogy kire is hasonlít, milyen is lehet, s egyfajta személyiséggel vérteződik fel, és a szeretteimmel közösen kereszteljük el őket. A fantázianeveken kívül, a magyar népmesehősök is megelevenednek, mint Zsombor deák-Számadó Juhászné, Gyöngyvirág Palkó és Gyöngyike, Malac Julcsa, Csillag Boris, és több viseletes jellegű baba. Azt kiszeretném hangsúlyozni, hogy nem viselethű, népviseletes babák, csak népi motívumokat használok stilizált viseletként, főleg matyót, palócot, kalocsait(„szomorú pamukost“). Az alkotásaim nagyon sok helyen fellelhetőek. A komáromi Csemadok Galériában, a 2011 karácsonyára elkészített betlehemem, és babáim száma huszonhat volt, de odahaza, Sókszelőcén, és a 2009-ben elkészített, második betlehem pedig a dél-komáromi, Gesztenyés Óvodában volt látható. A legújabb jövevény, az Agáta nevet kapta. Már a minősége hasonló, a bolti porcelánokhoz. Keze, lába, feje kerámiából van, amelyeket magam készítem el. Szilikon forma segítségével, préseléssel hozom létre, majd miután megszáradtak, lecsiszolom, és a fazekasműhelyben kiégetem. Otthon megvarrom a babatestet, összeállítom, haj, „smink“, majd irány a varrógép és a ruházat. A kicsinek ott vannak a Luca-babák, amelyeket Lenke kislányom kérésére készítettem. Puha, rongy testük van, öltöztethetőek. Felügyelet nélkül, kedvükre szorongathatják, szeretgethetik…“-zárta a „publikus mondanivalóját.

Majd minden egyes babát külön szemrevételeztünk, és egy-egy szórakoztató, vagy elgondolkodtató történetet is elmesélt velük kapcsolatban az elbűvölő hölgy. Mint azt megsúgta, a játék, lélek öröme az, ami alkotásra ösztönzi, és szeretné ezt átmenteni a felnőttek számára is. Kreálmányai egyfajta üzenetet hordoznak. Azt, hogy merjünk újra gyermekek lenni!

(Holecz Attila, Csallóköz hetilap)