Kultúra 2024. 10. 02.

Modern szerepek és cirkuszi elemek – A kezdet / vége című előadásban

Komárom! Érkezik a Loupe Színházi Társulás Egressy Béni Városi Művelődési Központba! Ezúttal Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás hozzák el A kezdet/vége című előadást, ami egy cirkuszi és artista elemekkel fűszerezett párkapcsolati vígjáték.

A történet egy mindennapi modern párkapcsolat és egy barátság alakulását dolgozza fel, középpontjában a nemi szerepek keveredése és a felelősségvállalás kérdése áll. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton, koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.

Luca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Luca teljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, de nem elköteleződni még jobban, és legjobb barátja, Móric, finoman szólva sem a legjobb tanácsadó. A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzeteken keresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadás megmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.

Gyertek az előadásra és találkozzatok a színészekkel az előadás után egy közös fotóra vagy rövid beszélgetésre!

A jegyeket elővételben ITT lehet megvásárolni.

Addig is, egy kis ízelítő az előadásról: