Munka után dolgozom – Finta Dobos Boglárka, a H.A.L sokoldalú énekesnője

A tűzvörös szepsi művésznő már több mint tíz éve Komáromban él. Az alternatív rock képviselőjeként nem csak énekel, de rendszeresen vesz részt fotózásokon – méghozzá a kamera mindkét oldalán. Festményeket is készít, melyek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, főállásban pedig a speciális iskolában tanít. Mindemellett délutánonként feleség is, aki háztartást vezet. Ahogy a mai világban mondani szokás: nem elég egy lábon állni, nem árt több szakmát/állást egyszerre űzni. Ennyi teendő elvégzése viszont nem kis kitartást igényel. Bogi jó példa arra, hogyan legyünk egyszerre sokoldalúak és változatosak. Le a kalappal előtte!

Hogyan kerültél keletről hozzánk?
2004-ben a Selye János Egyetem legelső tanévkezdésére érkeztem, és valahogy itt ragadtam.

Gyerekkorod óta művészlélek vagy?
Ezt a környezetemtől kéne megkérdezni! – válaszolja nevetve. – Bizonyos értelemben különc lehettem, de azért nem kifejezetten. Szepsiben, a szülővárosomban nagyon aktív gyerekek cseperednek, mind a mai napig. Fociztunk, bunkert építettünk, barlangásztunk, csavarogtunk, sziklát másztunk, csatangoltunk a Pataksoron. Mindannyian egyéniségek voltunk, és mindegyikünk meg is állta a helyét az életben.

Mikor és hogy alakult a HAL együttes? Honnan a név?
Szabó Gábor keresett meg engem, mint régi kassai iparistát, hogy hallott rólam, mert már korábban énekeltem más zenekarokban. Azt mondta, szívesen megmutatná együttesét, hátha első hallásra „egymásba szeretünk”. És bevált a terve. Eleinte ugyan ez a „szerelem” kemény összegyakorló próbákat igényelt, viszont a kezdeti akadályokon átlendülve végül gőzerővel indult be a H.A.L. A névválasztás szintén nehéz szülés volt, de ez tűnt a legszimpatikusabbnak. A cím betűmozaik: Hang Alatt a Lárma.

Tervezitek a bővülést?
Ha igen, akkor egy billentyűs, vagy egy multieffekt-kezelő nagyon áldásos lehetne.

Van már stabil rajongótábor is?
Óh, igen! Ezúton is szeretném megköszönni a zenekar nevében kitartó rajongásukat. Nagyon aranyos, kemény mag alakult ki a H.A.L. vonzáskörzetében. Egyik koncertünkre páran még egyenpólókat is nyomtattak, nem kis meglepetésünkre. Nincs okunk panaszra, hihetetlenül kitartóak, esőben-szélben, füstben, mindenhol visszajárnak! Eddig még nem jutottunk el Magyarországig és menedzserünk sincs, de hogy mit tartogat a jövő… Nos, kíváncsian várjuk!

A zenekar tagjai ugyanazok, mint alapításkor?
A csapat senkitől sem vált meg eddig, mindig csak bővültünk. Jelenleg: Szabó Gábor – basszusgitár, Szabó Dávid – szólógitár, Pál Tamás – dob és ütőhangszerek, én pedig énekelek. Ebben a felállásban működünk. Kizárólag saját számaink vannak, egytől egyig magyar nyelven. Ezt az utat találtuk jónak.

Tanultad a fotózást? Mióta vetted be ezt is a „profilodba”?
Viccesen úgy szoktam fogalmazni: „Van, aki tanulja, van, aki annak születik.” Nos, én a B-csoportba tartozom, így mindig tapasztalhatok valami újat. Biztos vagyok benne, hogy egyéni látásmódom van, ugyanis senki sem tanított meg arra, hogy „Így kell, és sehogy máshogy nem jó”. És ezt abszolút nem bánom!

Melyik témakör megjelenítése a legszórakoztatóbb számodra?
Fotó terén a kedvencem a kreatív modellfotózás. Ritkán fúj a szél elém profi modelleket, így az utca emberéből hozom ki a lehető legtöbbet. Ez kicsit pszichológusi, kicsit pedagógiai teljesítmény is. Mindenképp meg kell találnom a közös hangot és ízlést velük. Szeretem ezt a kihívást. Ami a festményeket illeti, a dinamika, a színek és a formák maguk azok, ami miatt ecsetet ragadok. Máskor egy hangulatot szeretnék megjeleníteni a vásznon.

Már keresnek Téged, hogy kifejzetten a Te festményeidet szeretnék, vagy fotózásodat vennék igénybe?
Igen, volt már rá példa, de persze jóval nagyobb terhelést is elbírnák – válaszolja nevetve. – Festmények terén nem nagyon szeretem a megrendelést. Érzésből jobb képek születnek. Aztán ezek egyszer csak gazdára találnak. A megrendelésben viszont ott lapul az az alattomos kockázat, hogy a megrendelő végül bele szeret-e a végeredménybe. Ami a fotózást illeti, a pillanatot kell kihasználni. Az adott fényt, a modell képességeit, a környezeti adottságokat. A két „műfaj” teljes mértékben különbözik egymástól.

Melyik területen szeretnéd leginkább tökéletesíteni magad?
Leginkább az emberségben. Bármit csinál az egyén, mindeközben EMBERNEK kell maradnia. Se többnek, se kevesebbnek.

A Te arcod is fotogén. Szeretsz a kamera előtt állni?
Köszönöm! Nem tagadom, kamaszkorom óta színész szerettem volna lenni. Ez a vágyam csak részben valósult meg, ám ezt utólag egyáltalán nem bánom. A tanítás is egyfajta lélek-kipakoló színjáték, ahol a „közönséget” meg kell győzni az „igazamról”. Másodsorban, akad egy pár amatőr színtársulat a környéken. Én a Mono Story-ban tevékenykedem már öt éve… Igaz, az utóbbi időben csak passzívan jut rá időm. Előfordult az is, hogy amatőr kisfilmekben kaptam kisebb-nagyobb szerepet. Fotómodellkedés? Igen. Van 2-3 fotós is, aki akkor dolgozik velem, amikor csak akar. E tekintetben nincs pardon, vakon megbízom bennük és alázattal viseltetem. Ők: Király Győző (WildungPhoto), Bagyinszki Péter (pjotrphoto),Czifra Zoltán (lense.sense).

Férjed újságírással foglalkozik. Készített már rólad anyagot?
Nem. Valahogy ő normálisnak véli, hogy olyan vagyok amilyen és ezt nem ragozzuk újságcikk formájában. Viszont én már lefestettem őt és ezt enyhén szólva büntetésnek vette.

Akad szabad időd? Vagy a szabadidőben hobbiként űzöd ezeket a tevékenységeket?
A minap találkoztam az egyik kedvelt kocsma legendás tulajdonosával és megkérdeztem tőle: „Magdi néni, mitől néz ki olyan jól?” Válasza nagyon megtetszett, így kölcsönveszem: „Munka után dolgozom!”

-Milány Kincső-