Kultúra Dél-komárom 2018. 06. 26.

Pikáns sztorik a múzeumok éjszakáján

A június 23-áról 24-ére virradó éjszaka egy szűk nemzedék óta már nemcsak a nyári napforduló ünnepe, Szent Iván napjának előestéje, a Szentivánéj, melybe még William Shakespeare is varázslatos szerelmi kalamajkát álmodott. Idén 16. alkalommal ezen az éjszakán megnyíltak a múzeumok kapui, és országosan csaknem ezernél is több program közül választhat az évről-évre népesebb, csaknem félmillió álmatlan érdeklődő és látogató. Dél-Komárom idén is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A dél-komáromi Klapka György Múzeumban ezúttal a szerelem került a középpontba. Számadó Emese igazgatónő előadásában igyekezett bemutatni a téma valamennyi aspektusát. Kezdve az olyan régmúltba vesző ókori történetektől, mint amilyen Androméda és Perszeusz kapcsolata volt, egészen az olyan pikáns témákig, minthogy városunkban az 1900-as évek elején miként zajlott az élet a bordélyházakban. Az intézmény kollektívája idén is bemutatta a hagyományos színházi előadását, amelyben ezúttal egy órkoi, egy középkori és egy második világháborús történetet vittek színre.

Ugyanezen alkalomból a koppánymonostori művelődési házban két tárlat is várta a látogatókat. Szili Ferenc amatőr fotográfus képein a helyi természeti értékek köszöntek vissza, míg Legát Istán helytörténész az egykori határőrség „ereklyéit” tárta az érdeklődők elé.

Az országos programfolyamból a Monostori erőd sem maradhatott ki, ahol több mint 100 résztvevővel zajlott a 9. tüzértábor. Az eseményen az 1849. április 26-ai komáromi ostrom történéseit idézték meg.