Régió 2016. 02. 24.

Potápi Komáromban: 900 millió forintos támogatás a magyar kisiskolák megmentésére

Február 23-án, kedden megbeszélés zajlott a felvidéki magyar kisiskolák megmentése érdekében Komáromban, a Tiszti Pavilon vállalkozói klubjában. A megbeszélésen részt vett: Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Berényi József, az MKP elnöke, A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke, Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, valamint az érintett iskolaigazgatók és iskolafenntartó polgármesterek.

A jelenlévők annak a 900 millió forintos támogatásnak a részleteiről tárgyaltak, amelyet a magyar kormány felajánlott kisiskoláink megmentésére.

Mint köztudott: a felvidéki magyar kisiskolák létét komoly veszély fenyegeti. Ebben az évben még haladékot kaptak, de az új oktatási törvény értelmében számos faluban be kellene őket zárni. Ezzel a döntéssel arra kényszerítenék az ott élő magyarságot, hogy vagy egy távolabbi intézménybe írassák gyermeküket, vagy szlovák iskolába járassák őket. Ezzel pedig végérvényesen megindulna az asszimiláció az adott községben. (Ahol ilyen kevés magyar gyermeket íratnak a magyar iskolába, ott többnyire már egyébként is elég erősen jelen lehet az identitásvesztés.)

Ezért tartja fontosnak a magyar kormány, hogy támogassa a magyar kisiskolákat. Ez Magyarország számára nemzetstratégia, számunkra pedig létkérdés.

Szlovákiában összesen 258 magyar tannyelvű alapiskola működik. Ezek közül csaknem a felét – 98 intézményt – fenyegeti a megszűnés veszélye szeptembertől.  (A 98 intézményből 69 iskola 1-9. , 29 pedig 1-4. évfolyammal működik.) Ezen a 98 iskolán segítene átmenetileg a magyar kormány. 

Jókai Tibor, a SZMPSZ elnöke elmondta: a szövetségnek több iskolafenntartó jelezte, hogy a következő tanévtől kénytelenek lennének bezárni intézményüket. Most szeretné felhívni mind a veszélyeztetett iskolák, mind a szülők figyelmét: a magyar kormányzati támogatás rövidesen megnyílik és használható lesz. Ennek köszönhetően pedig egyetlen iskolának sem kell lehúzni a rolót.    

“E támogatásról levélben fogjuk tájékoztatni az érintett önkormányzatokat, iskolavezetőket“ – jelentette ki.

Berényi József, az MKP elnöke arról beszélt, hogy jelenleg folyamatban van a támogatás lebonyolítási rendszerének a kidolgozása. „Ez egy reális ajánlat Magyarország részéről, azaz a társfinanszírozás megoldható, iskoláink megmenthetőek. Viszont meg kell vitatni és tisztázni kell a felmerülő technikai kérdéseket.”

Hangsúlyozta: az iskolafenntartók nem élhetnek vissza a magyar kormány segítő szándékával. “A magyar kormányzati támogatást senki se tekintse vég nélküli forrásnak! Az iskolafenntartók a magyar államtól csak azt az iskola működtetéséhez feltétlenül szükséges összeget kérhetik, amit a szlovák államtól nem kap meg az iskola!”

Potápi Árpád János államtitkár szerint rendkívül fontos, hogy a magyar szülők áprilisban gyermekeiket magyar oktatási nyelvű intézményekbe írassák, hosszú távon csak úgy oldható meg az iskolák fennmaradásának kérdése.

A másik lényeges kérdés szerinte a március 5-i választásokon dől el. “Úgy vélem – jelentette ki – hogy a magyar közösség alapvető érdeke az, hogy az MKP visszakerüljön a szlovák törvényhozásba.”

Amikor már tudni lehet, miként alakult a magyar iskolákba íratott gyerekek száma, akkor majd a fenti szervezetek képviselői ismét egy asztalhoz ülnek, hogy kidolgozzák a támogatás, a pályázat pontos menetét és rendszerét.

HDA, Forrás: Szabad Újság, Hírek.sk

Szólj hozzá!