Sport 2017. 10. 04.

Rangadó az első hazai meccsen: az MBK otthon fogadja Lévát

Rangadóval kezdi meg hazai szereplését a szlovák bajnokság idei kiírásában a város kosárlabdacsapata. Szerdán 18 órai kezdettel a komáromi sportcsarnokban csap össze a BK Levickí Patrioti csapatával az MBK Rieker COM-Therm Komárno.

A nyáron nagy átalakuláson átesett komáromi csapat finoman szólva sem kezdte a legideálisabban a szezont, hiszen szeptember 30-án az iglói csapat ellen kapott ki 91:78 arányban. Viszont a hazai pályánál nincs is ideálisabb terep a javításra, így a komáromi kosarasok is bizonyíthatják, az első forduló nagyobb arányú veresége már a múlté.

A hazaiak egy magyar csapatok ellen megvívott felkészülési időszak után a nemzetközi Alpe Adria Cupában kezdték meg a szezont. Első ellenfelüket, a szlovén KK Tajfun Šentjur csapatát hazai pályán győzték le 85:74-re, így címvédőhöz méltón kezdték meg szereplésüket a nemzetközi kupában. Ezután következhetett a szlovák bajnokság első fordulójában lejátszott BK 04 AC LB Spišská Nová Ves elleni mérkőzés, mely végén csalódottan térhettek haza Iglóból a komáromi játékosok. A piros-fehérek csapatából egyértelműen a csaknem egész mérkőzést végigjátszó Tomič és az (egyik) új szerzemény, Bowman emelkedett ki. Míg előbbi 26 pontja mellett 3 gólpasszt és 3 labdalopást is jegyzett, utóbbit a 11 pontja mellé összeszedett 14 lepattanót is, ezáltal pedig dupla-duplával zárta a mérkőzést. Az első fordulóban elszenvedett vereség legnagyobb részben a csapat pontatlanságában és gyenge dobóátlagában volt kereshető. Hiszen míg az iglóiak minden második dobásukat, s 12 hárompontost is értékesítettek, addig a komáromiak összesen 4 triplája jutott át a gyűrűn, összességében pedig mindössze 34%-ban dobtak sikeresen. Ezen a mutatón mindenképp javítania kell Rizman vezetőedző csapatának, ha győztesen szeretnék zárni a második játéknapot.

Miles Bowman, pirosban (fotó: BK 04 AC LB Spišská Nová Ves facebook oldal)

Már csak azért is, mert az első fordulóban a BK Iskra Svit csapatát vendégül látó és legyőző lévaiak valószínűleg szeretnék majd megtartani minél tovább veretlenségüket.  Bár az első fordulóban kevesebb, mint két perccel a mérkőzés lefújása előtt még egyenlő volt az állás Léva és Szvit gárdája között, az izgalmas végjátékot hozó mérkőzésen végül a „Patrióták” örülhettek. Az utolsó dudaszó után 86:82 állt az eredményjelzőn, ami a hazaiak győzelmét jelentette. A sárga-zöldek számára az első forduló nyerőembereinek a frissen igazolt Žiak-Kurbas-Sims hármas számított. Mind a hárman 10 pont fölött termeltek, emellett pedig dobóátlaguk is átlagon felüli volt. Rájuk ezért különösen figyelni kell majd a védekezés során.

A hazai szurkolók előtt szintén a mai mérkőzésen fog bemutatkozni a legfrissebb szerzemény, Troynell Adams, aki egyenesen az amerikai Oklahoma City egyeteméről igazolt szeptember végén az MBK-hoz. Mellette pedig egy régi ismerőssel is találkozhatnak a szurkolók, hiszen a tavaly komáromi színekben szereplő Boris Bojanovský is nagy valószínűséggel pályára lép, immár a vendégcsapat tagjaként.

Tehát ma este 18:00-tól a hazai szurkolók előtt is megkezdi bajnoki szereplését az MBK Rieker Com-Therm Komárno. A játékosok és a stáb tagjai szeretettel várnak mindenkit a mérkőzésre, mely a városi sportcsarnokban kerül megrendezésre. Aki viszont az otthon kényelmében, a számítógép előtt szeretné megtekinteni a mérkőzést, ide kattintva megteheti.

Hajrá Komárom!

(fotó: MBK Rieker COM-Therm Komárno facebook oldal)