Város 2012. 10. 29.

Segítsünk Komárom hajléktalanjainak!

Városunkban jelenleg 100-110 hajléktalan él, akik az utcán várják a kegyetlen tél közeledtét és nincs semmijük, nincs hol lakniuk, nincs aki befogadja őket a fagyos éjszakákra.  Közülük csak 25 felnött és 3 kiskorú tartózkodik állandóan a komáromi hajléktalan menhelyen.   

A városban szoktam látni néhányukat, akik koszos, tépett és rongyos ruhában egy igelittáskányi “vagyonukkal” járják városunk utcáit.  Sokszor elgondolkodom, hogyan történhet ez meg, hogy egy EMBER ilyen sorsra jusson. Kérdezhetnénk önhibájából? Mások hibájából? Ezen való tanakodással nem segítünk rajtuk, csak úgy ha összefogunk.

Segítsük városunk hajléktalanjait !

Ezért Kollár Zoltán úrral elhatároztuk, hogy gyűjtést szervezünk nekik. Biztos vagyok benne, hogy úgy mint mi, mindenki talál otthon felnött számára olyan (főleg férfi) ruhanemüt, (sapka, nadrág, kabát, pulóver, cipö, csizma) amit kihízott, kinőtt, kiment a divatból…szóval már nem hord és nincs rá szüksége. A Városi Hivatal illetékesei szerint nagy szükség lenne még pokrócokra, takarókra, ágyneműhuzatokra, vízforralókra és egyéb hasznos holmikra.  Ezért ne dobja ki, hanem ha teheti jutassa el a következő helyek egyikére:

Bástya élelmiszerbolt (K.Kacz utca, Singellő)

-Bauring élelmiszerbolt (Építők utcája, II. lakótelep)

-Menház (Eötvös utca)

-Delta hetilap szerkesztősége (Ferencesek utcája 22)

-Városi rendőrség székhelye  (VMK és az egyetem között)

Ha valakinek nincs lehetősége elvinni, akkor írja meg és bebiztosítjuk a ruhák elszállítását, amelyeket a komáromi hajléktalan szállóban átadjuk a rászorulóknak.

A városi szociális osztály által működtetett hajléktalan menhely azaz egy személy elhelyezése havi 25,- €-ba kerül, amely összeg tartalmazza a villany, víz, szállás költségeit, valamint napi egyszeri melegétel bebiztosítását. Ezért továbbá keresünk olyan magánszemélyt, vállakozót ill. céget, aki tudná vállalni legalább egy hajléktalan szállásköltségeit egy-két téli hónapra.

Remélem minél több jószívű polgártásamhoz eljut ez a kérés, és minél több hajléktalannak fogjuk tudni segíteni a zord, fagyos téli hónapok túlélését.

Elöre is köszönjük segítségét!

( www.vargatamas.sk )