Sport 2016. 09. 20.

142 nap alatt 4000 kilométer bringával

Szeder László komáromi kerékpáros világutazó 2016. május 1-én indult harmadik bringás világjáró körútjára. Vajon hogy van, illetve hol tart most az utazás során?  

“Szeder Lacira Spanyolországban köszöntött rá az ősz – tudhatjuk meg a Csárda túra FB-oldaláról. –  Laci Európa legnyugatabbi pontjáig kerekezik, majd onnan le délre, Afrikába. A térkép felett megálmodott tervhez képest némi csúszás van, de ez csak alaposságának köszönhető, hisz minden útba eső várost, nevezetességet végigjár. Laci az elmúlt 142 nap alatt közel 4000 kilométert tett meg.

Sajnos baleset is érte, és a hátsó kereket is kellett szerelni, de a mostani túrán jóval kevesebb technikai gonddal szembesült, mint az előző kaukázusi túrán. Az eddig érintett országok, zárójelben a megtett táv: Magyarország (300), Horvátország (490), Szlovénia (40), Olaszország (890), San Marino (20), Svájc (800), Franciaország (1190), Spanyolország.

A tervek szerint októberre bejárja a spanyol szigeteket (Azori és Madeira). Januárban a Zöld-foki-szigetekre készül. A februárt és a márciust Marokkóban szeretné áttelelni, és kb. egy év múlva érkezne vissza a Klapka térre 🙂 Tervének sikerességéhez mi is szorítunk!”

Laci speciálisan megerősített kerékpárját Szépe István gútai mérnök készítette, technikai tanácsokkal Bujna Zoltán, az ismert kerékpáros világjáró látta el. Összesen negyven kilós csomagot cipel, természetesen van nála mobiltelefon, amelyen keresztül értesíti a családját, éppen merre jár. Laci első körútján 11 ezer kilométert tett meg (Oroszország – Finnország – Csehország); a másodikon a Kaukázust járta meg 13 300 kilométert tett meg egy év alatt.

szeder-laci

Szólj hozzá!