Sport 2014. 03. 24.

Szerdán a komáromi kosarasoknál lesz a meccslabda

Mesés fordulat Nyitrán! A komáromi kettős találkozó után a nyitrai csapat térhetett haza elégedettebben. A play-off sorozat állását 2:2-re kiegyenlítették. A komáromi szurkolók nehezen tudtak napirendre térni kedvenceik hullámzó teljesítménye felett.

A cipőgyáriak a hét folyamán alaposan összekapták magukat. A negyeddöntő szombati Nyitrán lejátszott ötödik mérkőzésén bebizonyították, hogy ott a helyük a legjobb négy csapat között. Leginkább Joyner volt elemében, aki az előző két találkozón elég halvány teljesítményt nyújtott. A szombati meccsen viszont 21 pontjával és 13 lepattanójával a mérkőzés legjobbjának bizonyult. Az első félidőben Kozlík és Kovačevič, a másodikban Hall és Bilič járultak hozzá leginkább a komáromi sikerhez.

Az első negyedet Komárom nyerte 24:15-re. A hazai Jenkins teljesítménye viszont elmaradt az elvártaktól. A vendégeknél a Joyner, Kozlík, Kovačevič trió remekelt. Az első félidőt a komáromiak zárták jobban, 43:35-ös vezetéssel vonultak pihenni.

A második félidőre valamit javult a nyitrai csapat játéka, Jenkins is belejött a pontszerzésbe. De mindez csak arra volt elég, hogy némileg csökkentsék a Komárom előnyét. A drámai végkifejlet elmaradt, a komáromiak megérdemelt 11 pontos győzelmet arattak a Nyitra otthonában.

Szerdán a hatodik mérkőzésen a cipőgyáriak kezében a döntés. Ha győznek, akkor a legjobb négy csapat között vannak. Nagyszerű csatára számíthat a komáromi szurkolótábor. Hajrá Komárom!

EDYMAX SPU Nitra – MBK Rieker COM-therm Komárno  66:77  (15:24, 20:19, 22:19, 9:15).

Komáromi pontszerzők: Joyner 21, Bilič a Kozlík 12, Kovačevič 11, Hall 9, Bjelica 7, Szabó 5.

(fotó: facebook MBK, fotó: Karol Scholtz)