Szikora Robi – „…én a legnagyobb potenciált magamban látom…”

Sípszó, tapsvihar, tánc és fergeteges buli jellemezte Szikora Robi fellépését a sportcsarnokban. A 60 éves énekes hihetetlen lendülettel, szakadatlan mozgással és töretlen énekhanggal abszolválja a fellépéseit több mint 40 év után is. A gidák még mindig szépek, csinosak, és szünet nélküli koreográfiával asszisztálnak a csikidam királyának.

A „legelismerésreméltóbb keleti zenész“ címet birtokló Robi számára minden közönség egyforma. Mindig ugyanazzal a lelkesedéssel áll ki a színpadra, táncol, jelmezt vált, buzdítja a közönséget. Az énekes szerint az ember legbensőbb identitás tudatát a család – haza – hit hármasa határozza meg, és csak ezután jön az európaiság. Büszke arra, hogy magyar lehet, számos okot felsorakoztatva emellett. Így ehhez mérten a mostani megjelenését a Himnusz eléneklésével és egy gyönyörű idézettel zárta: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni örök igazságban. Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”

A koncert után igazán jó hangulatban volt alkalmunk elcsípni a zenészt.

Több sztárral ellentétben neked nincs olyan kis település, ahova ne mennél el játszani, ráadásul a koncert minőségét mindenhol ugyanazon a szinten hozod.

Ha fizetni kell érted egy koncertjegyet, vagy megvenni egy CD – t, vajon hányan veszik azt meg? Ez az ami egy sztárnak a valódi népszerűségmutatója. Én megtiszteltetésnek veszem, ha egy olyan kis falu, mint például Bükkszentkereszt is kifizeti a zenekart, így tehát én azt nem nézhetem le. Mi különbség van abban, hogy New Yorkban játszunk, vagy Ausztráliában, vagy Taktaharkányban? Mindenhol magyar embereknek, magyar közönségnek szól az előadás – ahogy itt és most is, határon túl. Isten látja lelkem, hogy a karrierem során négy földrészen járhattam már, és sehol nem számított, hogy épp Los Angeles vagy Bükkszentkereszt adja a magyar közönséget. Éppen ezért nem tartottam mindenek felett fontosnak a külföldi karriert sem. Itthon is lehet autód, meg külföldön is vehetsz magadnak. Itthon is egy rántott húst tudsz megenni ebédre, meg külföldön is. (nevet)

A gidákat milyen kritériumok alapján választod ki? Hány gida fordult már meg melletted az évek során?

Nos, körülbelül 15-16 profi táncos dolgozott már mellettem. Ezen kívül pedig voltak még úgymond kispadosok is (nevet). Ami pedig a külsőségeket illeti, nos, fontos, hogy magasabbak legyenek nálam – ezt nem nehéz teljesíteni (nevet) – valamilyen arab dialektusban tudjanak beszélni… na de viccet félretéve, szép kisugárzásuk legyen. Ez az, ami húzóerőt ad a közönségnek, és amit feltétlenül megkövetel a színpadi jelenlét, mint hangulatelemet.

Kikkel dolgozol most együtt a zenekaron és a gidákon kívül?

Patai Anna nagy lemezén tavaly óta dolgozunk – ő a Megasztár 5. szériájában tűnt fel. A munkálatok felén már túl vagyunk, de mivel ez a CD Japánban jelenik meg, nagyon pontos és precíz munkát igényelnek a felvételek. Annát Japánban meghívták egy tehetségkutató műsorba, ezért orientálódunk arrafelé. Aztán a Lemezbörze című újságnak írtam most egy dalt, akik 20 éve vannak piacon. Ehhez elvittem a By the wayt, Csordás Ákost, az MDC – t, Patai Annát, Péterffy Lilit, tehát akiket én szeretek, és akikben bízok. Ez így lesz a jövőben is, hogy esetenként felkarolom a tehetségkutatók által kínált fiatal csodákat.

Kiben látod a legnagyobb potenciált az idei X – faktorban, attól függetlenül, hogy ki a mentoráltad?

Én a legnagyobb potenciált magamban látom (nevet). Azon felül pedig, hát… Mivel mi választhattuk ki, hogy melyik csapattal dolgozzunk együtt, míg az eddigi években úgy osztották ki az egyes kategóriákat, így a lányok melletti voksom nem véletlen. Nyilván azért választottam őket, mert mindhárom lányban hittem, mégis a kivételes tehetségnek a 15 éves kislányt, Tóth Andit tartom. Érdekes, hogy pont itt, Tótország egyik szegletében mondom ezt a nevet. Tóth Andi is valószínűleg azért kapta a nevét, mert valamelyik felmenője innen való, tótok az ősei, mert régen ugye nem voltak szlovákok, tótok voltak – az én családomban is van tót. És ebben az a szomorú, hogy a szlovákok gyűlölik a magyarokat, a magyarok sem igazán szeretik a szlovákokat, ismert okokból. De ha visszanézzük a történelmet láthatjuk, hogy egymás mellett harcoltak, úgyhogy ez egy nagyon érdekes dolog…

Készülőben volt egy nagyjátékfilm is az életedről Neményi Ádám producerrel karöltve, amiről már 4 éve szó van. Ennek a megvalósítása hol tart most? Folyamatban van az alkotás?

Felkértek engem, teljesen más producerekkel mint előtte, hogy írnak egy új történetet, amiből nem mozifilm lesz, hanem tévéfilm, aminek én sokkal jobban örülök. Amíg egy mozifilmet körülbelül 30 ezren néznek meg, addig egy tévéfilmet másfél millióan. Ha Isten úgy akarja, akkor nyáron ezt a filmet elkezdik forgatni, és tulajdonképpen onnantól kezdve nekem már nincs beleszólásom. A forgatókönyvet még nem hagytam jóvá, mivel számos verziót terjesztettek már elém, amivel szemben voltak fenntartásaim, de lassan haladunk a cél felé.

A fiatalság hogy áll most az R – Gohoz? Nehéz őket megfogni? Vagy még mindig látod azt az igazságot, hogy az általatok képviselt műfaj koncertjei, generációtól függetlenül felpezsdítenek mindenkit?

Erre lehet nagyon röviden és nagyon hosszan is válaszolni. 31 éves az R-Go együttes, én 60 éves vagyok, és az elmúlt 31 évben nem volt előadás ahol kevesebben lettek volna mint telt ház. Így aztán nem tudom, hogy kire lehet támaszkodni, melyik korcsoportra. Nyilván valahogy mindig meg kell szólítanom mindenkit, meg kell fognom a meglévő, és a leendő generációt is. Így aztán az X – faktor egy éppen megfelelő médium arra, hogy a következő generáció is ráugorjon, és velem jöjjön. Például a By the way volt az, aki a Létezem című számnak újra életet adott, ezért bárhol játszom ezt a számot, sikere van. Aztán sajnos a By the way lassan el is tűnik a süllyesztőben, de a dal mindenképpen életet kapott. A falu napok, városi napok mindig hozzák a közönséget. Úgy gondolom, hogy ezt nem én, hanem a Jóisten csinálja. Neki köszönhetem, hogy a hivatásomat betölthetem, és addig szórakoztatok majd, amíg csak Ő akarja.