Kultúra 2023. 01. 21.

Szinnyei Szalon: Benkő Tímea a Tanáriból

A 2023-as év első Szinnyei Szalon műsora Benkő Tímea tanárnőt látta vendégül a Tanári c. kötet bemutatása kapcsán. 

Benkő Tímea az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium magyar–szlovák szakos tanára, aki hobbiból a Vasárnap magazin külsős munkatársa is. Nem utolsó sorban pedig a tardoskeddi Huncutka Kalandtábor szervezője. Ezen sokrétű tevékenysége mellett elhatározta, hogy könyvet ír a már lejegyzetelt, megtörtént, vagy kitalált történésekről.

A Tanári című regény egy sikeres pályázatnak köszönhető, ám nem lebecsülendő a tanárnő rátermettsége és jó stílusa, hiszen

a könyvet nemcsak sokan olvasták, de rendkívül sokan kedvelik is.

Ez meglátszott a rajongótáboron is, akik eljöttek a kötetbemutatóra. A történet Tolnai tanárnő pedagógiai pályafutásáról nyújt betekintést. Többek közt azt is megtudhatják az olvasók, miért olyan nehéz állni a sarat a katedra másik feléről, eközben családanyaként is szerepet vállalni, valamint miért fontos elkülöníteni a hobbit a munkától és a magánélettől.

Benkő tanárnő a beszélgetés alatt elárulta,

nincs különbség volt diákok és jelenlegi diákok között, hiszen a diák, mindig is diák marad

bizonyos körülmények között. Számára a memoriterek (verstanulás) még mindig kötelezőek – mert

ha klasszikust idézünk azt pontosan, vagy sehogy.

Tímea a tanterven jócskán változtatna egyet, s mást. A kötelező olvasmányok például számára sem olyannyira kecsegtetők, mint az oktatásügy olyan dolgozói számára, akik alig láttak gyereket pályafutásuk során.

A Tanári című kötet hamarosan a Szinnyei József Könyvtár polcain is elérhetővé válik, érdemes figyelni az online katalógust!