Sport 2012. 11. 18.

Tripláztak a Komáromi Cápák

Péntek este bajnokot avattak a BoxingONE Championship –közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság 2012/2013-as idényében, hiszen az észak-komáromi sportcsarnokban egy percig sem volt kérdéses, hogy melyik alakulat győzedelmeskedik. Még két mérkőzés hátra van, de a bajnoki serleg és az érmek újfent a Duna-partiaknál landoltak.

Két makulátlan mutatóval rendelkező egylet találkozását, összecsapásait követhettük figyelemmel.

A Cápák a győrieket és a szabadkaiakat idegenben, míg a Galántát hazai pályán győzték le. A Debrecen Thunders a pénteki fellépést megelőzően kétszer lépett szorítóba, s mindkét alkalommal hazai kötelek között verték a Szabadkát és a Győrt.

Míg a hazaiak a magyar válogatott ászokra alapoztak, addig a vendégek a saját nevelésű bunyósokat részesítették előnyben, így a szakértők parázs, szoros kimenetelű csapatbajnokit jósoltak.

Nos, ezúttal ők is tévedtek, hiszen a két B1-bajnok nem volt egy súlycsoportban.

Az 56 kilósoknál két magyar bajnok küzdelmét láthattuk. Nagy Krisztián meggyőző fölénnyel pontozásos győzelmet aratott Kalucza Norbert felett. Ügyes taktikával fárasztotta az áldozatát és a végére nem volt kérdéses, hogy kinek a keze lendül a magasba. 2:0-val folytatódott tovább a küzdelem.

A 60-asok között aztán egy igazi „mészárlás“ következett, hiszen Varga Miklós már az első menetben szétszedte a hajdúsági Hingert, így a vendégek mestere a szünetben bedobta a törülközőt. Nem engedte tovább ez egyenlőtlen küzdelmet.

A harmadik bunyó volt a joker-jellel ellátott, mely három pontot ért. A debreceniek Görbics Gáborban bizakodtak, de Király Viktor az első két menetben megszerzett előnyével újabb három pontot szerzett a Cápáknak. Bár többen megkérdőjelezték a bírák döntését, mivel Görbics többször tisztán talált, az eredmény már 7:0 volt ekkor.

69 kilóban Klasz Árpád és Hegyi Barnabás csaptak össze. Parázs bunyó. Mindkét fél szép találatokat vitt be fejre és testre is, de a hazai öklöző ismét bizonyította klasszisát, a végét megnyomta, s a győzelmének jogosságához kétség sem férhet. Ekkor már minden eldőlni látszott. Hatalmas volt a komáromiak előnye, szinte játszadoztak az egykori B1-bajnokkal. 9:0

Nem sok jóval kecsegtetett a vendégekre nézve a következő súlycsoport sem, hiszen a brilliáns magyar válogatott öklöző, a londoni olimpián ötödik helyezett, Harcsa Zoltán lépett a kötelek közé. A sportág szerelmesei tudhatják, Ő nem ismer kegyelmet. Tóth József szinte alig állt a lábán és örült a szünetnek, de a második menetben már nem nézhette el a vendégek mestere azt, hogy szétaprítják a tanítványát. Így megint a törülközőjé volt a főszerep. Természetesen Harcsa is joker volt. Az állás pedig 12:0!

81 kilóban aztán, mint várható volt, a vendégek is behúztak egy meccset. Fordulatos, változatos bunyóban Nagy Péter még vérző sebekkel is megverte Szabó Alexandert.

A nehézsúly is egyenlőtlen küzdelmet hozott. A szenzációs, hatalmas ütési erősséggel rendelkező szlovák bajnok, Tlkanec Erik a második menetben egy megrendítő, bombaerős horoggal a padlóra küldte Deél Szabolcsot, ezzel feltette a pontot az i-re. A szenzációs harcos a ringkötelekre mászva, szinte eufóriában ünnepeltette magát. A vendégek pedig feladták a küzdelmet. A végeredmény 14:2!!

Eredmények:

56 kg: Kalucza Norbert – Nagy Krisztián 0:2
60 kg: Hinger Gábor – Varga Miklós 0:2
64 kg: Görbics Gábor (joker-meccs) – Király Viktor 0:3
69 kg: Hegyi Barnabás – Klasz Árpás 0:2
75 kg: Tóth József – Harcsa Zoltán (joker-meccs) 0:3
81 kg: Nagy Péter – Szabó Alexander 2:0
91 kg: Deél Szabolcs – Tlkanec Erik 0:2

Így a Komáromi Cápák csapata hibátlan teljesítménnyel triplázni tudott és teljesen megérdemelten vehette át a B1-győztesnek járó érmeket. A szép számú közönség még sokáig vastapssal ünnepelte a bajnokcsapatot.