Új őrület az adrenalin szerelmeseinek: Quad-túra a Dunamentén!
Új szenvedély ütötte fel fejét, melynek középpontjában az emelkedett adrenalin szint és a régiónk természeti szépségei egyszerre állnak. A Komáromtól 13 km-re található Pat községben ugyanis már quadok bérlésére is van lehetőség, melyekkel akár a teljes Dunamente is bejárható.
Mádel Misi öt éve költözött Pat községébe Komáromból. Ezt megelőzően rendszeresen motorozott, de a költözés és a családalapítás után lassan felhagyott hobbijával. Az adrenalin iránti vágy azonban megmaradt benne. “Miután már jóformán csak porosodott a garázsban a motor, úgy döntöttem, inkább eladom. Ekkor találtam rá a quadokra, ami mondhatni szerelem volt első látásra. Először kikapcsolódás gyanánt, egyedül jártam a környéket, majd a családom és a baráti köröm is ráharapott az új hobbimra. Így jött az ötlet, hogy miért ne mutassam meg másnak is ezt az izgalmas sportot?” – mesélt a kezdetekről a quad-túrákat kínáló QuadZone Path üzemeltetője, Misi.
A QuadZoneban jelenleg 4 bérelhető jármű áll a jelentkezők rendelkezésére. Emellett mindegyik kiruccanásban Misi is részt vesz, mint túravezető. “A quadok bérlése óradíjban működik és az összes szükséges felszerelés bérlését magába foglalja. Mindenkinek azt javaslom, hogy először csak egy órát próbáljon ki, hiszen könnyen el lehet fáradni a quad irányításába. Nem szabad lebecsülni annak ellenére sem, hogy egy négykerekű, ezáltal a motornál valamivel stabilabb járműről van szó. A túra elején csinálunk egy gyors kurzust, ahol megismerkedünk a járművel, majd megtanuljuk az olyan alap dolgokat, mint a kanyarodás, a fékezés, a tolatás és a dombra való felhajtás. A túra alatt viszont már nincsenek határok. Az, hogy milyen messzire és merre menjünk, már csakis a bérlőkön múlik. A Duna-part bizonyos részei, Komárom és a környező falvak számítanak a legkedveltebb desztinációknak” – tette hozzá a pati quad-túrák kitalálója.
Amellett viszont, hogy családi programnak is kiválóak a túrák, bizonyos feltételeknek meg kell felelniük a bérlőknek: “A quadokat csak olyan 18 éven felüliek vezethetik, akik rendelkeznek B kategóriás jogosítvánnyal. Mivel azonban mindegyik jármű kétszemélyes, gyakran megesik, hogy az egész családdal érkeznek a jelentkezők. Így a 18 éven aluliak és a kisebb gyerekek is élvezhetik a túrákat” – mondta Mádel Misi.
A QuadZone Path várja tehát azon adrenalin sportok iránt érdeklődők jelentkezését, akik új, izgalmas formában szeretnék megismerni a Dunamente környékét.
A quad-túra foglalásához időpont-egyeztetés szükséges, mely megtehető a QuadZone Path Facebook oldalon, vagy a 0949 237 295-as telefonszámon.