Sport 2013. 05. 13.

Újabb nemzetközi sikerek a Fekete Sólymoktól

A marcelházai székhelyű Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub berkein belül zajlik az élet. Az idény még csak most kezdődik, de a csapat tagjai már számos eseményen vettek részt. A megtett kilométerek száma is erről árulkodik, ami több mint 3500 km. Bogár Valériát, az egyik fiatal csapatvezetőt kérdeztük:

„Kezdjük a legjelentősebb április 28.-i rendezvénnyel, amit a Olaszországban, Goriziában rendeztek meg, mégpedig a Flight Shooting 2013 elnevezésű nemzetközi távlövő íjászbajnokságot. Már a versenyre való utazás is kalandosan indult, mivel 27.-én még „lelőttük” a Párduc próbát, Pécelen, Magyarországon, ami nem kis erőtétel, hiszen reggel kilenc órától este hatig íjászkodtunk: 50 és 240 méter közti célokra. Utána pedig elindultunk Olaszország felé. Vasárnap reggel 8,30-kor pedig kezdődött az olasz verseny.”-kezdi el ismertetni a történések menetét Valika.

IMG_4070

Megtudom, hogy a Fekete Sólymok igaz a versenymeghívót és szabályzatot egy héttel a rendezvény előtt kapták meg, és sajnos a felkészülésre nem túl sok idejük maradt, de végül úgy döntöttek, hogy részt vesznek a viadalon. Ez kiváló döntésnek bizonyult, mivel két aranyérmet, két ezüstérmet, és egy bronzérmet hoztak haza  5 kategóriában. És miért is számít oly nagy fegyverténynek ez? Azt tudni kell, hogy Bogár Péter és Valéria a csapat vezetői  egyre több idejüket szentelik a távlövészetnek, mely egy összetett versenystílus. Mindennek összhangban kell lennie ahhoz, hogy kiemelkedő eredményt lehessen elérni: megfelelő íj, nyílvessző, íjász és a jó idő elengedhetetlen feltétele ennek. Az íj erősségétől, a nyílvessző típusától függően hozzávetőleg 200 és 600 méter közti távot lehet lőni.  Az általuk elért eredmények azért említésre méltóak, mivel egy kategóriában versenyeztek a modern anyagokból készült íjakkal és nyílvesszőkkel (karbon, dural), miközben ők fa nyílvesszővel, és fa, fa-laminált íjjal lőttek. Az olasz szervezők kifejezték köszönetüket a csapatnak, hogy részt tudtak venni a rendezvényen és nagy megtiszteltetésnek számított, hogy íjászlegendákkal, világrekorderekkel tudtak megismerkedni és együtt lőni. Külön elismerésnek számít, egy személyes ajándékkal is gazdagodtak, melyet az olasz Cecili Luciano távlövő adott át, aki 1999 óta tart egy távlövő rekordot 616 méterrel. Majd a következő megmérettetésről mesél a csapatvezető:

IMG_4335

„A Gyulai Történelmi Európa-bajnokság április 17-20 közt zajlott Gyulán, ahol 7 ország összesen 160 versenyzője vett részt. A versenyen ügyességi célokra, 3 dimenziós állatfigurákra és lőlapokra lőttünk 3 napon keresztül. Számunkra nem rendhagyó célok ezek, és nem is gyakoroltunk hasonlókra, mégis sikerült a férfi kategóriákban egy 5. és 23., valamint a női kategóriában 8. helyezést szerezni. Szlovákiát hárman képviseltük a csapatból: Bogár Valéria, Bogár Péter és Molnár Róbert. Áprilisban rendezték meg Dunaújvárosban az MHIT X (Magyar Hagyományos Íjásztábla X) nevű barátságos íjászversenyt, mely meghívásos rendezvény volt. Csapatunk török, mongol, erdélyi és magyarországi versenyzőkkel mérte össze tudását. Valamint áprilisban láttuk vendégül nagyon kedves maláj barátainkat, akik szintén íjászok, és sikerült egy kellemes napot eltölteni együtt, íjászkodás és beszélgetés közepette. Május elején Beckó várában rendeztek egy történelmi versenyt, ahol a szlovákiai tradicionális íjászok színe-java részt vett. Bogár Péter 2. helyezést ért el természetes anyagokból készült íjával, és kivívta a tradicionális íjászok elismerését is, mivel az általa használt íjak nagyon erősek, és a világon kevesen vannak, akik hasonló erejű íjakat képesek használni.”-tette hozzá zárásként.

Mint azt elárulta: május közepéig az edzésekre összpontosítanak és készünek a hazai és külföldi megmérettetésekre, illetve bemutatókra.  A csapat készül többek közt a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra, a jurtanapokra Alsószelire, és több külföldi szereplés is várja majd őket.

(szöveg: ha, fotó: archív)