Kultúra 2012. 09. 25.

Zene csak „tiszta forrásból”-A népi és a modern egységet alkot!

A SZKÍTIA 2004 óta a magyar folk-rock jellegzetes és egyedi hangzásvilágú képviselője. A zenekar hosszú útkeresés után 2010-ben találta meg a legoptimálisabb felállását. Az ötödik gútai koncerthétvége záróakkordjaként hatalmas koncerttel tették fel a rendezvényre a koronát. A csodálatos hanggal megáldott énekesnő, Sztrebka Erika sem mondott nekünk nemet.

Look: Az a hír járja, hogy a születésed alkalmával „kitoltál” az orvosokkal…

Erika: Születésem viharos gyorsasággal történt, s annak ellenére, hogy az orvosok lemondtak róla, hogy életben maradok, egészséges babaként üdvözölhettek. Mikor erre a világra jöttem, nagyszüleim már nem éltek. Édesapám négyéves koromban halt meg, így anyukám egyedül nevelt.

Look: Ennek folyományaként nem épp szokványos gyerekkorod lehetett, ugye?

Erika: Így van. Amíg a többiek játszottak, később moziztak, bulizni jártak, én addig verseket olvastam és zenét hallgattam. Óvodás koromban döbbentem rá, hogy mennyire is szeretek énekelni, s a hozzáértő fülek szerint érzékem is van hozzá. Ez a két tényező elegendő volt ahhoz, hogy a féltve őrzött gyermekkori álmom útján indultam el. Az iskolás évek a tanulás, vers- és prózamondás, valamint az éneklés több ágának versenyeken való megmérettetésének fényében zajlottak.

Look: Az általános után merre vezetett az utad?

Erika: Irodalom-dráma tagozaton érettségiztem, majd élelmiszer-analitikus és újságíró-szerkesztő képesítést is szereztem. Szívemhez pedig egyre közelebb kerültek a népdalok, így az óbudai Népzenei Iskolába jártam, ahol Budai Ilonától sokat tanultam, s ezért hálás köszönettel tartozom Neki. A Pesti Barnabás Szakiskolában és Gimnáziumban a művészeti síkon megszerzett ismeretek mérföldkőnek számítottak, mivel a színjátszás, a beszéd, a mozgás és az ének kiemelt tantárgyként szerepeltek.

Look: Ha jól tudom, ebben az időszakban már igazán „termékenynek” bizonyultál…

Erika: Novellákat, verseket is írtam, amelyek közül néhány antológiában is megjelent, sőt pályázatokon is szép eredményeket értem el velük. A szövegeim a Szkítia nagylemezein is megtalálhatóak.

Look: Hogyan jött a Szkítia?

Erika: A Démosz együttesben énekeltem, ami feloszlott, mivel a zenekarvezető, Szepesi Richárd a Szkítia művészeti segítője és furulyása lett. Ő keresett meg többször, míg végül elvállaltam, és így 2005 augusztusától vagyok a zenekar énekesnője. Bevallom, annyira remek a kapcsolat a tagok között, hogy úgy tekintek rájuk, mint a második családomra. Tudunk együtt örülni és búsulni is.

Look: Mi a zenekar célja? Kérlek, ecseteld részletesebben!

Erika: Az értékek megőrzése, gyökereink ápolása számunkra mindig is fontos volt. Ennek a zenekarnak küldetése van! Mégpedig az, hogy fényt vigyen a sötétségbe a mondanivalóval és a zenei világgal. Úgy gondolom, ebben a korban ez egy nagyon fontos misszió. A folk-rock műfajt képviseljük, ami a népzenei és a rock elemek ötvözete. Célunk a magyar kultúra ápolása(népdal, versfeldolgozás) és társadalmi problémák megjelenítése a saját szövegeinkkel. Lemezeink a Kétezer éves ének, Tiszta szívvel, úttalan utakon és Hajnaltűztánc.

Look: A zenekar az évek alatt számos tagcseréken ment keresztül. Kik a jelenlegi csapattagok?

Erika: A régiekből már csak hárman maradtunk. A jelenlegi tagok: Gulyás Szabó László (zenekarvezető, zeneszerző, szólógitár), Pad Richárd (billentyűs hangszerek, zeneszerző), Sztrebka Erika (ének, vokál és szövegíró), Ráduly Levente (ének-vokál) – Ő egyébként a régi-új énekesünk, aki pár év távollét után újra a zenekart erősíti, Dulai Zoltán (hegedű), Pallás Gyula (dob), Ferenc Dávid (basszusgitár), Tárnok Marika (ének, vokál) – aki a legújabb énekesnőnk.

Look: A rengeteg fellépés, munka mellett mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Erika: Imádok kommunikálni az emberekkel, mind a színpadon, mind a magánéletben. Az élethez nagyon pozitívan viszonyulok, és nem közhelyként említem, hanem tényként, hogy igyekszem mindenben, mindenkiben megtalálni a szépet és a jót. Imádom Ady verseit. Ha valaki ajándékot szeretne nekem vásárolni, az impozáns ékszerekkel is jó eséllyel „puhíthat”, de kabalaként a macikat is nagyon szeretem. Ha tehetem, mozizom. A kosztümös, illetve misztikus, elgondolkodtató filmeket részesítem előnyben. A legkedvesebb hobbim nem más, mint a túrázás, a kirándulás. Főleg a hegyekben és az erdős részeken érzem jól magam.

Ez pedig a zenében is érződik, hiszen, amint azt Koltay Gergely megjegyezte: „A Szkítia muzsikája a nap fénye, érzelmeink, érzéseink tapintható rezgése…”.

(kép és szöveg: ha, look magazine)

Szólj hozzá!