Zöld Dél-komárom 2023. 03. 27.

Zöldebb lett Dél-Komárom!

Néhány nappal ezelőtt ismét akcióba lendült a dél-komáromi KÖSZ, azaz a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők. A több mint félszáz önkéntes ezúttal a helyi Vízmű és a Szőny-Dél vasútállomás környékét takarította ki.

Dr. Fehévári Dávid egyesületi elnök a komarom.hu-nak elmondta, a több évvel ezelőtt megkezdett szemléletalakító munka mára beérni látszik, hiszen a résztvevők jelentős része helyi diák, valamint gyermek volt. Mindebből is látszik, hogy a következő generációk még inkább szívükön viselik természetes környezetünk megóvását, zöldítését.

A valamivel kevesebb, mint három óra alatt 5 köbméter hulladéktól sikerült megtisztítani a területet. Elsősorban gépjárműalkatrészeket, építési törmeléket, és különféle háztartási hulladékokat szedtek össze az önkéntesek, de különös módon a sűrű bozótosban találtak egy darabokra tört régi sírkövet is.

Az elnök szerint némi reményre ad okot az a tény, hogy a területről elsősorban évekkel ezelőtti hulladékot gyűjtöttek össze, tehát újonnan viszonylag kevés illegális szemetet raknak le ott.

A munkálatokat, – melyekben részt vett Dombay Gábor önkormányzati képviselő is -, az önkéntesek mellett ezúttal is Komárom Város Önkormányzata, valamint a Városgazda Kft. támogatta.

Az egyesület környezetvédelmi rendezvényei a jövőben is folytatódnak a Fenntarthatósági Kupa keretein belül, de a Komáromi Napokon is találkozhatunk majd velük.