Város 2012. 01. 08.

A komáromi nagygyűlésre emlékeztek

A megemlékezés koszorúi a Csemadok székház homlokzatán. Fotó: Bárány János

Az 1994-es komáromi nagygyűlés 18. évfordulójára emlékeztek vasárnap délután a Csemadok Kossuth téri székházánál. Megjelent a nagygyűlés szervezőbizottságának 3 tagja: Szabó Olga, Duray Miklós és Bölcs József is.

Kolek Zsolt történelemtanár. Fotó: Bárány János

Először Kolek Zsolt történelemtanár beszélt. Az ilyen alkalmakkor elhangzó beszédekhez képest meglepően tömör és rövid beszédében hangsúlyozta: magyarnak lenni értéket jelent, és ezt nem lehet leminősíteni. Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke is rövid ünnepi beszédet mondott.

Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke. Fotó: Bárány János

Kiemelte, hogy az 1994-es nagygyűlés a közös akarat megtestesülése volt, a szlovákiai magyar nemzetrész rendszerváltozás utáni időszakának legfontosabb mozzanata. „18 évvel az esemény után talán már nagykorúvá is váltunk. Ez a nagykorúság pedig kötelez” – tette hozzá a szónok. Petheő Attila elmondta még, hogy „Eljött az idő, hogy dacolva mindennel és mindenkivel egymás biztonságára összpontosítsunk végre”, végül az önrendelkezés fontosságát hangoztatta. Ezután az MKP és a Csemadok koszorúi kerültek a Csemadok székház homlokzatán álló tábla alá. A megemlékzeésen elhangzott, áprilisban konferenciát rendeznek az 1994-es komáromi nagygyűlésről.

(báj)