szerda, november 22. - Olivér (hu) - Elvíra (sk) 1 EUR = 313 HUF 0 °C
Város

Félmilliós beruházásból újul meg az árvízvédelmi fal 600 méteres szakasza

Komáromban megkezdődik az árvízvédelmi intézkedések következő fázisa, mely során fél millió euróból felújítják az árvízvédelmi fal 600 méteres szakaszát a Duna-hídtól a Villanytelepi útig. Sólymos László környezetvédelmi miniszter ma a helyszínre látogatott. 

A tájékoztatót Bastrnák Tibor parlamenti képviselő rövid felszólalása nyitotta meg, aki először felidézte az elmúlt évek félelmeit, amikor is a Duna emelkedett vízszintje komoly aggodalmakra adott okot a városlakók számára. Ezután pedig örömét fejezte ki, hogy a még Peter Žiga minisztersége alatt beígért felújítások Sólymos Lászlónak köszönhetően végre megvalósulnak.

“Az olyan megelőző árvízvédelmi munkák, mint amilyeneket Komáromban is végzünk, mindig olcsóbbak és hatékonyabbak, mint az utólagos kármentés. Elvégre az árvíz és az aszály is az éghajlatváltozás következménye. Sajnos, egyik sem kerüli el Szlovákiát, ezért mindkettőre fel kell készülnünk” – jelentette ki Sólymos László miniszter.

A munka folyamán a Duna-parton húzódó beton védművet előkészítik a mobilgát telepítésére. A vízügyi szakemberek előbb megtisztítják a falat, eltávolítják a koronát és az eredeti kerítést. Az új kerítés 2,5 méter magas és 505 méter hosszú lesz. Ez a munkafázis a közművek áthelyezésével együtt az év végéig várhatóan befejeződik. Jövőre pedig a mobilgát rögzítésére szolgáló oszlopok elhelyezése lesz terítéken.

“A 2015-ben elvégzett munkálatok 500 ezer euróba kerültek, a jelenleg zajló fázis költségvetése ugyancsak 500 ezer euró. A hátralévő munkák költsége pedig a választott technikai megoldásoktól függ majd, előzetesen 2 milliós beruházással számolunk” – folytatta Sólymos László.

Ugyanakkor a környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a klasszikus műszaki megoldások mellett a tárca támogatni fogja az ún. zöld árvízvédelmi intézkedéseket is. Ezek közé tartozik például a lápos, mocsaras területek és a természetes árterek helyreállítása. A Környezeti Minőség Operatív Program keretében kihirdetett felhívásokon jelenleg 50 millió euróra lehet támogatást igényelni olyan tevékenységekre, melyek célja az árvízkockázat és az éghajlatváltozás negatív hatásainak csökkentése.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pozsonyi üzemének igazgatója, Jozef Dúcz elmondta, hogy az idő előrehaladtával egyre égetőbb szükséggé vált a komáromi árvízvédelmi fal rekonstruálása. Az első, 600 méteres szakasz felújítását további két fázis fogja követni. Az első munkálatok befejezése után következik majd a Duna- és a Vág-part védelmi vonalának felújítása, mely a tervek szerint 2018 végére készülne el. A munkálatok harmadik része pedig az Erzsébet-sziget egészét érintené nemcsak mobilgátak telepítésével, de a talajvíz okozta problémák megoldásával is.

A tájékoztató során Jozef Dúcz körbevezette a sajtó képviselőit és Sólymos László miniszter urat, így első kézből, a gyakorlatban bemutatva ismerkedhettek meg a felújítások tervezetével.

FEL