Város 2015. 03. 23.

Fontos környezetvédelmi beruházások városunkban

Városunkban két jelentős környezetvédelmi projekt valósulhat megz idén a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma jóvoltából uniós támogatással mintegy 5 millió euró összértékben.
A témában összehívott sajtótájékoztatón a városvezetők és hivatali szakemberek mellett részt vettek a projektek előkészítésével és kivitelezésével megbízott szakemberek is. Nevezetesen Zdena Matiová, projektvezető és két környezetvédelmi szakember, Milan Vtáčnik, szanálással foglalkozó technikusa és Pavol Tupý, a kivitelező Envigeo Rt. igazgatótanácsának elnöke.
Stubendek László, Komárom város polgármestere örömét fejezte ki afelett, hogy a két projekt megvalósul. Amint mondta: Tudatában vagyunk annak, hogy Komárom Közép-Európa egyik fontos vízbázisa felett fekszik és ez a két környezetvédelmi beruházás fontos lépés az ivóvizünk megóvása terén.
Az első projekt a vár területén és környékén található, a szovjet és csehszlovák hadsereg után hátrahagyott talaj- és talajvíz-szennyeződést hivatott eltávolítani mintegy három méter mélységig, azaz megtisztítani a földet és a talajvizet az évek során beleszivárgott petrokémiai- és egyéb szennyezőanyagoktól. Összesen hat helyen találtak a szakemberek szennyezett talajt. A vár területén kívül a városi rendőrség mögötti terület és a várfal melletti óvoda udvara lesz megtisztítva. A szennyezett földet Diószegre szállítják majd, ahol az szakszerűen tárolható. a talajvizet kiszivattyúzzák, áttisztítják, majd visszapumpálják az eredeti talajrétegbe. A szakemberek elmondása szerint a szennyezőanyagok ugyan veszélyesek, de nem rákkeltőek.
A munkálatok a tervek szerint március 23-án kezdődnek és mintegy egy héten át tart majd a mintegy 5000 m3 föld elszállítása. Ezt követi majd a talajvíz áttisztítása, ami egészen szeptember végéig tart majd. A projektum hivatalos befejezési határideje november 15-ig van megszabva. A szennyezett föld elszállítását igyekeznek majd úgy végezni, hogy a megnövekedett forgalom minél kevésbé befolyásolja a város forgalmát. Az útvonal a Villanytelepi úton vezet majd és javarészt az esti és éjszakai órákban zajlik majd. A városvezetőknek és a hivatal szakembereinek sikerült kieszközölnie, hogy a projekt keretében ne csak a szennyezett földet távolítsák el és cseréljék ki újra, de a részben szintén szennyezett volt garázsok maradványait és a mosórámpák betonszerkezeteit is, így hozzáadott értékként az egészséges környezet mellett szebbé, értékesebbé válik a várudvar és a városi rendőrség mögötti piacudvar területe is.
A másik projet a „madzagosi” szemétlerakat eltávolítását tűzte ki céljául, amely a Komáromból Ógyalla felé vezető főút mellett található jobbra, a kamionszervizzel szemben. Sajnos a volt szemétlerakatot máig „használatban van” illegális szemétlerakat gyanánt. A szondafuratok tanúsága szerint ez a terület is veszélyes anyagokkal szennyezett, így likvidálni kell a volt lerakatot mintegy 20 ezer négyzetméternyi területen. 40 ezer köbméter hulladék lesz átválogatva és szükség szerint elszállítva a megfelelő besorolású hivatalos lerakatra, majd az egész területet rekultiválják. A munkálatok befejezése idén novemberre várható.
Folyik továbbá a harcsási szemétlerakat szondázása is és amennyiben ott is szennyezést észlelnek a szakemberek, ez a lerakat is felkerül a megvalósítandó projektek listájára.

-krá-