Augusztus 12-15 között zajlott a Seishin Karate Klub X. Nemzetközi Nyári edzőtábora, amelyen 50 fő vett részt. 

A tábor vezetője Sensei Markovics János 3. danos mester volt, aki egyben a klub és a Szlovák Shinkyokushin Szervezet Elnöke. Rajta kívül  Magyarországról Sensei Bodó Zoltán 3. dan, Sensei Wágner Vilmos 3. dan, valamint a Seishin Karate Klub edzői: Senpai Hupian Kristína 1. dan, és Senpai Kocsis László vezették a tábort.

Legelőször is a helyes testtartással, és technikai alapokkal foglalkoztak (ugyanis csak jó alapokra érdemes építkezni). Az első napot éjszakai edzés, majd közös meditáció zárta.

A többi napokon három edzésen vettek részt a sportolók, tudásszintjüknek megfelelően bontott csoportokban. Reggelente légzéstechnikával, később edzésekkel, majd küzdő technikákkal készültek készültek az övvizsgára. A válogatott versenyzők részére elméleti oktatást is tartottak, ahol az egyén személyes fejlődése volt a téma. A hagyományoknak megfelelően csapatjátékokat is szerveztek.

Az utolsó nap övvizsgáján kemény küzdelmek során mérték össze erejüket a fiatalok-gyerekek. Többeknek mostanra érett be több éves munkája. A gyerekcsoportból Szilágyi Virág (Ekel) tett sikeres vizsgát sárga övre. A nagy csoportból Cserepes Zoltán (Nemesócsa), és Kagyarják Tamás (Ekecs) zöld övre, Lovász Miklós (Keszegfalva) 2. zöld övre. Fodor Gergő (Dunaszerdahely) barna övre tett sikeres vizsgát. Összesen 29 főnek sikerült előre lépnie.

A tábor Sayonara (viszontlátásra) partival zárult ahol mindenki jól érezte magát. Jövőre ugyanitt találkoznak, de addig még rengeteg program, és verseny vár rájuk, többek között az év legnagyobb versenye az Európa-bajnokság, ami Bulgária fővárosában tartanak november végén.

Sensei Markovics János

_NK13096 _NK13115 _NK13117 _NK13139 _NK13151 _NK13154 _NK13168 _NK13185 _NK13240 _NK13244 _NK13255

Előző cikkNem mindennapi lánykérés a Jókai Moziban
Következő cikkFolyamatosan zajlik a vihar utáni károk felszámolása

Kövess minket a Facebook-on is!

Hozzászólások