Fotók 2018. 01. 31.

20 képen az Eötvös Utcai Alapiskola Koszorúcskája

A farsang idején elsőbálozó végzős tanulók izgatottan készültek a tánciskola záró akkordjára: a „Koszorúcskára“, melyre 2018. január 19-én került sor a komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában.

A kilencedikes diákok felöltve az estélyi ruhát, illetve az öltönyt, igazi hölgyekké és gáláns fiatalemberekké váltak. A zene megszólalása után magabiztosan vonultak be a táncparkettre, ahol számot adtak tánctudásukról. A szülők, nagyszülők büszkén figyelték gyermekeik határozott fellépését. Egyikük – másikuk szemében még a könny is megjelent, ami nem csoda, hisz az esetlen csitrik, kamaszok helyett kész hölgyek és urak benyomását keltették. Testtartásuk, magabiztos mozgásuk arról tanúskodott, hogy a táncórák számukra nemcsak a felhőtlen együttlétet jelentették, hanem el is sajátították a különböző táncok alaplépéseit.

Az elsőbálozók vidám, fergeteges szórakozásuk közben sem feledkeztek meg szüleikről, tanáraikról, s egy-egy tánc erejéig őket is megforgatták. A párok összemérték erejüket a táncparketten, s a nézőközönséget elbűvölték tánctudásukkal. Nemcsak a győztes párok, de valamennyi versenyző bebizonyította, hogy a társastánc – tanfolyam megfelelő időtöltés volt, ahol nemcsak táncot, de az alapvető illemszabályokat is elsajátították.

A táncverseny után következett a csoportos fényképezkedés, valamint a rokonoktól és ismerősöktől jövő, jól megérdemelt gratulációk. Büszkén vették át Csenky Nikolett táncoktatótól és az iskola igazgatójától, Majer Péter mérnök úrtól az emléklapot, amely tanúsítja, hogy sikeresen befejezték a tánctanfolyamot.

A diákok – a diszkótánc mellett – ezentúl reméljük fogékonyak lesznek a szalontáncokra, a kulturált társasági szórakozásra, az illemszabályok betartására is. A „Koszorúcska „ résztvevői, a szülők, nagyszülők, pedagógusok legalábbis ezen a napon erről győződhettek meg. 

Képgaléria:

27067037 858392044321827 2111176147122027069 n 27067233 858392280988470 4986940645605248383 n 27067276 858393140988384 7606958487434450076 n 1 27067675 858392267655138 6538175297373878922 n 27072589 858390320988666 1452675302232681026 n 27072845 858392874321744 2882520473789954152 n 27072977 858393724321659 7803330315137869973 n 27073167 858392497655115 9021471651740622059 n 27073324 858393257655039 4793544781059478725 n 27331549 858392720988426 7058542353674334761 n 27332003 858391380988560 1876804483468099601 n 27332102 858391290988569 2010522339261412582 n 27332243 858390444321987 4090913735501687626 n 27332479 858393494321682 8898599690830299076 n 27336782 858393950988303 220136688441009770 n 27336837 858392507655114 3747668242033448807 n 27458939 858393614321670 3667457835057884795 n 27540442 858390674321964 6496308342169789685 n 27545377 858391620988536 6239865911679389094 n 27459580 858393940988304 2684859312921024740 n

(szöveg és képek: Eötvös Suli Facebook oldal, Kolek Margit)