Régió 2023. 06. 30.

80 embert vagy 40 főt és nyolc gépjárművet szállíthat az új komp Dunaradvány és Neszmély között

Átadták az új kompjáratot a magyarországi Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány között. 2010-ben 22 átkelőpont volt a Szlovákia és Magyarország között, ez mára 36-ra nőtt. Idén ezen kívül még 4 átkelési pontot terveznek átadni, így az év végére összesen 40 átkelő lesz a két ország között. 

„Ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak és jó a magyaroknak” – húzta alá Szijjártó Péter. – „Mindez világosan bizonyítja azt, hogy mind szlovák, mind magyar oldalon stratégiai jelentőséget tulajdonítunk a kétoldalú együttműködésnek.”

A mintegy 2,2 milliárd forintos, európai uniós társfinanszírozással megvalósult beruházással üzembe állított hajó 80 embert vagy 40 főt és nyolc gépjárművet szállíthat. Az utasok a szolgáltatást hétköznapokon nyolc, hétvégi napokon tizenhat alkalommal vehetik igénybe. Az átkelés ideje hat-tíz perc lesz, de ez függ a vízállástól és a sodrás sebességétől is.

MTI/Bodnár Boglárka

Szíjjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter  úgy vélekedett, hogy az új kapcsolat jól mutatja a remek határ menti együttműködést, az EU-s források hatékony felhasználását.
A tengerparttal nem rendelkező Magyarország számára stratégiai kérdés az elegendő számú határátkelési pont megléte a szomszédos államokkal. Ráadásul ez Szlovákia esetében különösen igaz, hiszen ez Magyarország leghosszabb határa, amelynek a két oldalán baráti, családi közösségek élnek – mutatott rá.  Méltatta a magyar-szlovák kapcsolat javulását is: „Emlékszünk olyan időszakokra, és ehhez sajnos nem kell túl régre visszamennünk, amikor nem a barátság, a stratégiai együttműködés fontosságának a felismerése, hanem az utálkozás, sőt néha a gyűlölködés volt az úr a Dunán keresztül” – tudatta. „Mára ez teljesen megváltozott, Magyarország és Szlovákia együttműködése igazi sikertörténetté vált.” – szögezte le.

Peter Balík szlovák beruházásért felelős miniszter az avatóünnepségen úgy fogalmazott: a kompátkelővel egy olyan fejlesztést adnak át, amely a Duna mindkét oldalán megkönnyíti az emberek életét, legyen szó iskolába, munkába járásról, családlátogatásról.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője (HU) elmondta: még 2014-ben fogalmazódott meg a komp megvalósításának ötlete, amellyel a települések közti korábbi egyórás út percekre rövidül. Mivel a környéken sok a napi ingázó, az új átkelő támogatja majd munkába járásukat, de turisztikai célokat is szolgál, hiszen gyalogosan, kerékpárral és autóval is használható.

A komp hétköznapokon Neszmélyből 6-8 óra, valamint 16-17 óra közt óránként, napközben kétóránként közlekedik egész órakor, Dunaradványból pedig negyed óra múlva indul vissza. Hétvégén reggel 6-8 óra, valamint 16-17:30 óra közt félóránként, napközben óránként jár minden egész órakor, Dunaradványból pedig negyed óra múlva indul vissza.

MTI