Kultúra 2012. 12. 10.

A fiatal komáromi fotós munkái vezető lapokban jelennek meg!

A harmincnégy éves komáromi srác hét évvel ezelőtt költözött Angliába. Jelenleg Leeds-ben tartózkodik, méghozzá a barátnője társaságában. Olyan neves sajtótermékekben találkozhatunk a remek fotóival, mint a The Times, Daily Telegraph, The Guardian és mások. Szabó Gáborral beszélgettünk!

Melyik volt az életedben az első olyan hatás, ami a fotózás felé irányította érdeklődésedet?

Tizennyolc éves koromban édesapám vett egy Yashica gépet: lencsékkel, filterekkel, s miegymással. Bár magának vásárolta, de az első probálkozások után annyira rákaptam az ízére, hogy hamarosan nálam kötött ki az egész felszerelés. Ez volt az első találkozásom a fotózásssal, bár előtte is foglalkoztattak különböző képzőművészeti ágazatok.

Hol és kitől sajátítottad el a szakma csínyját-bínyját?

Az érdeklődésem elég volt ahhoz, hogy autodidakta módon elsajátítsam az alapokat. Majd az egyetemi éveim alatt egy pesti fotókurzusra jártam. Végül Angliában, a sheffieldi sajtófotós tanfolyam adta meg a kellő szakmai képzettséget.

Ecseteld, kérlek nagyvonalakban azt az utat, amit bejártál addig, amíg a Guzelian hírügynökségnél kötöttél ki!

Bár az iskola magas színvonalon készített fel bennünket a sajtófotós életre, mindenképpen fontos volt az utána lévő pár év gyakorlati tapasztalata is. A sheffieldi oktatási intézmény Anglia legelismertebb sajtófotó tanfolyamát „futattja”, így még ki se jártam az iskolát, mikor sikerült munkát kapnom egy londoni cégnél. Ez az ügynökség az üzleti világ híreivel foglalkozott.  Nekem egy igazán jó kezdet volt mind a munka terén, mind pedig a kollégákat tekintve, hiszen a többiek jóval tapasztaltabbak voltak nálam, így rengeteget tanulhattam tőlük.

Az első portré-fotózásom alanya a cégnél egy fontos vezérigazgató volt. Elsőre félelmetesnek tűnt, de egyszer és mindekorra megtanított, hogy mint fotós, bárkivel is állok szemben, ugyanaz a célunk, hiszen egyenrangú felek vagyunk.

Később Londonból vidékre kerültél…

Igen, Londonból idővel leköltöztem Dél-Angliába, ahol Exeterben egy regionális ügynökségnek dolgoztam. Ez már egy igazi sajtófotós pozíció volt. Bár a város és a környék nagyon tetszett, és már megrendelésre dolgozhattam nagyobb lapoknak, az ügynökség profilja nem volt igazán a szájízemnek való. Így nem hezitáltam sokat, amikor a jelenlegi ügynökségem felkeresett, hogy dolgoznék-e nekik.

Mit tudhatunk meg a jelenlegi „ügynökségről“?

A Guzelian Észak-Angliában, parttól-partig , a skót határtól Birmingham-ig fed le egy kb. 10 millió lakosú szeletet az angol nemzeti sajtó számára. Ez egy egészen kicsi, pár főt számláló ügynökség. Főképp fotóriportokat, portrékat, napi híreket, valamint PR-munkákat készítünk. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen miután inkább a nagyobb lapoknak dolgozunk, napi rendszerességgel jelennek meg képeim különböző  vezető újságokban.

Olyan toplapoknak szállítasz anyagokat, mint a The Times, Daily Telegraph, The Guardian stb. Mesélj arról, hogy milyen formában történik mindez és milyen jellegű munkákra kérnek fel?

A lapok az ügynökséget bízzák meg munkákkal. Miután 4 éve dolgozom a cégnél, ismerem már az újságok képszerkesztőit, így aztán személyesen beszéljük meg a részleteket egy-egy munka kapcsán. A megbízás jöhet hetekkel az esemény előtt, de akár fél órával is. Így minden napom más és más, és a munkaidőm általában kiszámíthatatlan. Ha esetleg nincs konkrét felkérés, de fontosabb esemény történik, természetesen akkor is kimegyünk, és utólag próbáljuk eladni a képeket. A cég profiljából adódóan a lapok többnyire egy-egy téma alaposabb körbejárását várják el tőlem. Lehet ez egy politikai esemény, vagy egy halászflotta napja is.

Vannak számodra is nagyobb kihívást jelentő feladatok? Emberesen próbára tesznek?

Természetesen minden egyes nap egy új kihívás. Lehet, hogy csak két percem van egy olimpikon portréfotójára vagy akár egy fogaskerékgyár működését kell visszaadnom a több oldalas fotóriportban. Minden lap a különböző stílusa és persze politikai hovatartozása alapján más és más típusú fotót kíván meg, aminek mindig próbálunk eleget tenni.

Melyik fotód a legkedvesebb, illetve mit jelent számodra a szakmád-a megélhetésen kívül?

Mint ahogy nincs kedvenc zenekarom sem, így kedvenc képem sincs. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyetlen kedves fotóm sincs! Sőt, inkább túl sok van. Van amelyik a fotóalany miatt, mint pl. mikor David Attenborough-t fotóztam, vagy a fotózás körülménye miatt, mint amikor a minden évben megrendezésre kerülő york maze-t helikopterből örökíthettem meg.

Igazából az egyik legnagyobb mozgatórugója számomra az egész munkámnak, hogy a fotózások során olyan helyekre jutok el, és olyan szemszögekből ismerek meg személyeket, ahogy és amire magánemberként nem sok embernek nyílik lehetősége.

Valami spéci felszerelés biztosan akad, sőt alapkövetelmény, amivel jelenleg dolgozol?

Canon szettem van. Két 5D testet használok egy táskányi objektívvel , a szupernagylátószögtől a teleobjektívig. Ezenkívűl 3 villanó, 4 studiófény, állványok, esernyők vannak még nálam.

Mitől mások a Te fényképeid, mint a kollégáidé?

Nem látom, hogy én mitől csinálok más képet, azt azonban tudom, hogy a fotós kollégák bármikor felismerik az én munkáimat, ahogy én is az övéiket. Nehéz megmondani mitől vagyunk mind mások, de valószínű, hogy az ember egész személyisége benne van akár egy portéfotóban is.

Mennyivel másabb az élet, lehetőségek kint Angliában, mint a Felvidéken, ami a „kitörési pontokat“, az emberek ottani mentalitását, illetve a szakirányú fejlődésedet illeti?

Az otthoni tapasztalataimmal ellentétben itt úgy látom, hogy nem az számít ki vagy, hanem, hogy mit tudsz. Az emberek elfogadók, s nekem rossz tapasztalatom, mint Angliában élő „kelet-európai” még talán sosem volt. A szakirányú fejlődés tekintetében igazán nincs összehasonlítási alapom. Én itt kezdtem az iskolát, és aztán a karrieremet is. Nem igazán vagyok vele tisztában, otthon ez hogyan mehetett volna.

Mit szeretnél elérni a szakmában? Mikor lenne elégedett Szabó Gábor, mint fotós és magánember?

Szakmailag a fő cél az volna, hogy egy nagy nemzetközi sajtóügynökségnek dolgozhassak, mint külföldi tudosító, és talán rajtuk keresztül hazafele vehessem az irányt. Ez egyben magánemberként is boldoggá tenne, hiszen barátnőmmel mindketten magyarok vagyunk, így a hosszabb távú jövőnket otthon tudjuk elképzelni.

(szöveg: ha, fotó: szg)

Szólj hozzá!