Sport 2018. 04. 30.

A komáromi röplabdacsapat ősztől újra az első osztályban szerepel

A komáromi sportélet legfontosabb eseményei az április 23 – április 29-ei hétről. 

Labdarúgás

FK Inter Bratislava – KFC Komárno 0:0 (0:0)
– szlovák másodosztály 27. forduló –
Aktívabban kezdte a mérkőzést ellenfelénél a vendégként pályára lépő KFC Komárno csapata. Ha egy kis szerencse is társult volna a komáromiakhoz, már az első negyed órában a vezetést is megszerezhették volna. A félidőhöz közelítve viszont már kiegyenlítettebb képet mutatott a mérkőzés. A második félidőben a helyzetek gyakoriságukban kissé elmaradoztak az első játékrészben tapasztaltakhoz képest. A mérkőzésen mindössze egyszer zördült meg a háló, a komáromi Matić találatát azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette.
Habár helyzetek mindkét oldalon előfordultak, az utolsó érintéseknél vagy hiba csúszott a gépezetbe, vagy a kapusok hárítottak nagyszerűen, így gólnak végül egyik csapat sem örülhetett.

A döntetlennek köszönhetően Komárom továbbra is a kiesőhelyeket elkerülve, a tabella 12.helyén áll. Következő mérkőzését május 2-án játssza, Bártfa vendégeként.

A komáromi szurkolóknak a döntetlen ellenére is volt okuk az örömre, hiszen hétvégén ünnepelte a KFC Komárno fennállásának 118.évfordulóját.

Fotó: fkinterbratislava.sk

Jó pár komáromi szurkoló utazott a csapattal az Inter elleni meccsre

A mérkőzés videó összefoglalója:

Röplabda

Habár a VK Spartak UJS Komárno röplabdacsapat a héten nem lépett pályára, a Zsolna – Ólubló mérkőzés (számukra kedvező) végeredménye miatt már most biztossá vált, hogy Komárom jövőre a legmagasabb osztályban lép majd hétről hétre pályára.

A bajnoki mérkőzések végeztével 3 csapatra szűkült azok névsora, akikből ketten a következő szezonban az első osztályban léphetnek majd pályára: Komárom mellett Zsolna és Ólubló csapata pályázott a feljutásra. A csapatok körmeccses rendszerben lépnek pályára (mindenki játszott mindenkivel). Mivel azonban Zsolna a hétvégén már 3.mérkőzését veszítette el, Komárom az utolsó két meccsének (május 5 és május 12) eredményétől függetlenül feljut az első osztályba.

A VK Spartak UJS Komárno így egy év kihagyás után tért vissza az ország legjobbjai közé.