Sport 2018. 02. 15.

Amerikai erősítés a komáromi palánk alá

Az MBK Rieker COM-Therm Komárno kosárlabdacsapata hivatalos közleményben jelentette be, hogy leigazolja az amerikai Justin Jacksont. A 27 éves kosaras főleg center poszton lehet igazán hasznos láncszeme a komáromi csapatnak, képességeit tekintve pedig a liga egyik legatletikusabb palánk alatti játékosa lehet.

Jackson egyetemi éveit az amerikai Cincinnati-ban töltötte, melynek kosárcsapatában játszva nem kis nevet sikerült kiépítenie magának. Utolsó évében az American Athetic (AAC) konferencia legjobb védőjátékosának választották meg, emellett a konferencia egyik álomcsapatába is beválasztották.

Ezt követően az NBA felé vette az irányt, miután viszont a liga egyik csapata sem választotta ki, az NBA másodosztályának számító D-League-es Texas Legends-hez igazolt. A csapat mezében 38 alkalommal lépett pályára, melyeken átlagban 6,6 pontot, 4,5 lepattanót és 1,9 blokkot hozott.

Jackson karrierjének következő lépése Európa volt. Az elmúlt években a kontinens több országában is kipróbálhatta magát, 2015-ben Finnországba, egy évvel később pedig Lengyelországba igazolt. A kosárlabda Bajnokok Ligájában is kipróbálhatta magát a 2016/17-es szezonban, a görög Aris Thessaloniki csapatának tagjaként. Az aktuális szezont az izraeli másodosztályú Maccabi Kiryat Motzkin-nál kezdte, ahol viszont csupán öt mérkőzésen játszott (ezeken 11,2 pontot, 7,6 lepattanót,1,4 gólpasszt, 2,2 labdalopást és 1,2 blokkot átlagolt).

arispromitheasjackson Custom

Justin Jackson (sárga mezben) nagy erősítést jelenthet Komáromban (fotó: arisbc.gr)

A 27 éves játékos most pedig a komáromi csapathoz teszi át székhelyét. Az együttes vezetőedzője, Miloš Šporar a következőket mondta új játékosáról: „A csapat játékában problémáink voltak a lepattanókkal és az agresszív játékkal a 2 vs 2 szituációkban. Ezért döntöttünk Justin leigazolása mellett. Elsősorban stabilitást várunk tőle a támadó és védekező lepattanók területén, emellett pedig blokkokat. Bízunk benne, hogy a szezon hátralevő részére pozitív impulzusokat hoz majd a játékunkba.”

Jackson a tegnapi során már edzésbe állt új csapatában, a mai, Léva elleni Szlovák Kupa meccsen pedig nagy valószínűséggel debütálhat is komáromi színekben.

Jackson legjobb pillanatai a görög Aris Thessaloniki játékosaként:

 

(basketliga.sk)