Város 2016. 09. 19.

Beiktatták az új esperes-plébánost

Vasárnap (szeptember 18-án) a komáromi Szent András templomban került sor az új esperes-plébános, Kiss Róbert püspöki helynök beiktatására. Bár Kiss Róbert már szeptember 1-től teljesít szolgálatot Komáromban, beiktatására csak tegnap került sor, ünnepi szentmise keretében.

A több mint kétórás ünnepi szentmisét Mons. Orosch János, nagyszombati érsek celebrálta, magyar és szlovák nyelven. Kiss Róbert a Nagyszombati Egyházmegyében (ahová Komárom is tartozik), a magyar ajkú katolikus hívek lelkigondozásáért felelős. Azáltal, hogy ezentúl városunkban teljesít szolgálatot, ide költözik a püspöki helynöki hivatal is. Ennek pedig komoly jelentősége van: városunk szerepe hangsúlyosabbá válik a Nagyszombati Egyházmegyében. Orosch János érsek is kiemelte a szentmisén: fontos lépés, hogy a magyar hívek gondozásával megbízott püspöki helynök a nagyszombati székhely mellett városunkban is létrehoz egy székhelyet.

Emellett az érsek köszönetet mondott a búcsúzó Elek László esperes-plébános eddigi munkájáért is.

Kiss Róbert 1972. október 17-én született Jókán. 1997-ben szentelték pappá a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. Ezután káplánként Nagykérre, majd Dunaszerdahelyre került, ahol káplánból hamarosan plébános, majd esperes lett. 2009-ben Gúta községbe helyezték át, ahol szintén Elek Lászlót váltotta. Itt munkálkodott püspöki helynöki kinevezéséig. Az utóbbi négy évben az érsek atyát helyettesítette különféle alkalmakon: például bérmálásokon, vizitációkon, papi összejöveteleken. Emellett végez hitoktatói tevékenységet, imatalálkozókat és zarándoklatokat szervez. Nagyszombati tevékenysége alatt újraindultak a magyar nyelvű diákmisék.

A frissen beiktatott Kiss Róbert bízik abban, hogy hozzájárulhat Komárom élő, kétnyelvű hitéletének a felpezsdítéséhez.