Blog 2012. 07. 05.

Bizonytalanná vált a híd további sorsa

A szlovák kormány bizonytalan időre elhalasztotta döntését az új komáromi Duna-hídról. A halasztást a közlekedési miniszter azzal indokolta, hogy meg kell vizsgálni, létezhet-e a tervezettnél gazdaságosabb nyomvonal.

Ezzel korántsem biztos, hogy a tervekkel összhangban, az EU következő hétéves programozási időszakában, 2014 és 2020 között megépülhet az új Duna-híd.

A közlekedési miniszter érvelése kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit megtapasztalhattunk 2006 és 2010 között. Akkor Komárom város északi és déli önkormányzata, valamint mindkét érintett megye a várostól nyugatra, a vasúti híd mellett húzódó változatot támogatták. Sőt, elkészült a tervdokumentáció is. Az akkori kormányzat és a közlekedési tárca a várostól keletre húzódó nyomvonalat helyezte előtérbe, ezzel egy hosszúra nyúló hatásköri vita alakult ki az érintett felek között. A kormány részéről ennek nem volt más értelme, minthogy késleltesse, ideiglenesen mellékvágányra terelje az előkészületeket.
Le kell szögezni, hogy a Most-Híd a folyamat részesévé vált. Komáromi parlamenti képviselője tárgyalásba kezdett a közlekedési miniszterrel, majd a következőt nyilatkozta: „Személyes benyomásom az volt, hogy a miniszter őszintén beszélt, és hogy számára is fontos az új Duna-híd mihamarabbi megépülésének ügye“.  Különösen az után vált a folyamat részesévé, hogy a Most-Híd egy-egy politikusa lett a kormány kisebbségekért felelős kormánybiztosa és a Nemzeti Vagyonalap felügyelőtanácsának elnöke. Vagyis a majdani esetleges sikerből vagy a kudarcból ugyanúgy kiveszi a részét. Képletesen szólva, egy hajón eveznek a Dunán, korántsem lehet hát a Most-Híd számára közömbös az új híd további sorsa.

A Magyar Koalíció Pártja a kormánytól elvárja, hogy mihamarabb jóváhagyja az új Duna-híd államközi megállapodását, miután a magyar fél azt már korábban jóváhagyta. Azon kívül elvárjuk, hogy folytassa az új híd előkészületeit úgy, hogy az eredeti tervekkel összhangban, az EU következő hétéves programozási időszakában a híd felépüljön.  Íme, egy adalék az új híd időszerűségének és szükségességének alátámasztására: a minap Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban tárgyalt az Esztergomi Suzuki vezérigazgatója. A szaktárca illetékeseit arra kérte, hogy módosítsák a komáromi új híd tervdokumentációját, növeljék meg a híd terhelhetőségét.  Az esztergomi autógyár ugyanis a jövőben fontos logisztikai útvonalának tekintené az új hidat. Olyan összefüggései is vannak tehát a tervezett beruházásnak, amelyekre kevesen gondolnak. Sőt, a Komáromi járás egyre inkább leszakad, munkanélküliségének mutatója vészesen növekszik, éppen ezért jelenthet a térség számára új lehetőséget a nagy teherbírású új Duna-híd.  Főleg Komárom város mindkét része közös területrendezési tervének vonatkozásában, amelyet néhány hete mutattak be a tervezők és a szakértők.

Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke

Szólj hozzá!