Blog: Kampány

Idén ősszel megyei választások lesznek Szlovákisztánban. Már most látni hogy gőzerővel beindultak az előkészületek és mindenki kampányol ezerrel. Egyesek Csemadokos bulikban hakniznak a falusi kultúrközpontokban, mások miniszterekkel vitáznának meg pénzt gyűjtenének. Szabadegyetemnek becézett, méregdrága (szerintem) kampánytáborról is hallani, most meg Közösségi Napokra invitálnak Izsára. Mindig öröm nézni, ahogy a nagy nap közeledtével egyre aktívabbak az elvtársak!

Már többször is feszegettem a pofonosládát, amikor például olyan kérdéseket tüsszentettem fel, hogy a kampányra elköltött euróezreket miért nem adják inkább a rászorulóknak? Meg is kaptam a választ, miszerint ezek pártlóvék, amiket arra költenek amire csak akarnak, és ehhez senkinek semmi köze. Valóban így van. Ez viszont felvet egy csomó más morális kérdést.

Személy szerint sosem értettem, hogy miért a reklámgyárosokat tömik zsetonnal a pártok, miközben untig elég lenne, ha megfelelő módon végeznék a munkájukat. Ha nem csak kampányidőszakban hallanánk és látnánk az arcokat, és ha nem lennének egyre átlátszóbbak a mozdulatok, melyeket a képzeletbeli Politikai Haditerv nagykönyvéből lapoznak fel, akkor lehet hogy nem is lenne szükség az óriásplakátokra, a reklámfilmekre, a nevetséges píár cikkekre és satöbbi.

Érdekes módon egy kampányidőszak gondosan és pénzt/energiát nem sajnálva van felépítve. Egy négyéves ciklus alatt több különböző voksolás is lefut, és általában minimum egy évvel előtte már fel vannak töltve kerozinnal a rakéták. Politikusaink tehát aktívak, de többségében csak azért, hogy újraválasszuk őket, esetleg hogy a saját ifjú titánjaikat is vájúközelbe juttassuk. Azt mondom, hogy igazából ez az ő munkájuk manapság. Fájó pont, hogy közben az igazi problémákra nem jut idejük. Dumálni persze tudnak bármiről bármennyit.

Ha minden politikus látványosan és önfeláldozóan adakozna a közösség oltárán, akkor talán nem kellene mindenféle frappáns marketinghúzással ködösíteni, esetleg parasztvakítani. Ezáltal át lehetne csoportosítani a kapacitást és az anyagi tartalékokat nemesebb feladatokra. Nemrég láttam az egyik párt próbálkozását a postaládákban. Kérdéseket tettek fel, és válaszokat vártak rá. Nem fogok számolgatni hogy ez mennyibe is kerülhetett, nameg hogy ki is járt jól ezzel, mert abszolúte mellékes. Főleg azért, mert minden politikusnak vannak rokonai, barátai és azok is rendelkeznek további kapcsolatokkal. Ma már itt a közösségi háló is, ami egy igazi infóaranybánya. Szinte biztos vagyok abban, hogy untig elég lenne odafigyelni a környezetre és akkor nem kellene drága szórolapokat széthordatni jópénzért.

Arra a kérdésre is keresem a választ, hogy miért csak kampányfinisben látni pártszínekben pompázó standokat, esetleg rendezvényeket? Miért csak akkor folyik a sör és sül a kolbász? Egyáltalán miért ne lehetne eljuttatni a társadalmat olyan szintre, hogy egy város vígan levezényel legalább havonta egy kisebb fesztivált, ahol az emberek meg lazán meg tudják maguknak engedni az eszem-iszomot?

Ahogy én látom, rengeteg kapacitás és lé veszik el feleslegesen. Egyre többen vagyunk akiket már nem érdekel ez az egész. Nem fogunk mást választani csupán egy jól sikerült szlogennek, vagy egy ezerdolláros mosolynak köszönhetően. Felőlem a csapból is kifolyhat a sok aranyköpés, meg a mindent elsöprő ígérethullám. Volt benne már részem párszor és azt gondolom hogy nem csak én látom így.

Választások előtt minden kis tűzközelségre vágyó emberke, vagy azok megbízottjai megvillantják a tudásukat. Be kell vallani, sokszor elismerésre méltóan dolgoznak azok a szakemberek, akik a szarból építenek hiteles és választható vezetőt. Viszont rengetegszer ki is bukik a trutyi a szépen díszített kosárkából, ezért is tartom fölöslegesnek ezt az egészet. Ami rossz, az az is marad. Hiába a vakító csillogás és a süketítő szavak. Ideig-óráig fent lehet tartani egy nem létező dolog látszatát, de ez senki másnak nem jó, csak annak az illetőnek, aki addig az ideig kellemesen melegedik.

Azt mondom tehát, hogy félre a reklámmal! Tessék a melót rendesen végezni, úgy hogy a választók többsége elégedett legyen. A kampányra fordított energiát meg lehet próbálni a közösség javára szolgáltatni, mégpedig azért, mert az emberek már ki vannak éhezve egy olyan érdekképviseletre, melyben vakon megbíznak. Mindenki unja már a banánt, a hangzatos szavakat és ugyanúgy egyre több azon polgárok tábora, akik érzékelik hogy minél nagyobb ígéretekkel állnak szemben, annál rosszab életkörülmények között kell helytállni a mindennapokban. Abból is elege van már – szerintem – mindenkinek, hogy akiket választunk, valahogy mindig jobban élnek mint mi. Valahogy ők sosem nélkülöznek, és számlabefizetési gondjaik sincsenek. Mosolyognak, gyereket nevelnek és családi jólétről tanúskodó fotókat töltenek fel az internetre. Igazán senki sem irigyelné, ha cserébe tudnánk, hogy ezáltal nekünk is jobb lesz. De így?

Én legközelebb szigorúan aszerint döntök majd, hogy hány méter felújított útszakasz, vagy mennyi renovált épület, rendberakott park, esetleg mekkora mennyiségű új munkahely fűződik az egyénhez, vagy közeli társaságához. Sorolhatnám még a dolgot a végtelenségig, de azt hiszem ebből jól látható hogy mire gondolok. Nem érdekelnek többé a pompázatos vizuális megjelenések, és nem hatnak meg a pártrendezvények sem. Részemről ez felesleges pénzkidobásnak számít. Eljött a tettek ideje!

Akinek meg nem az inge, az ne vegye magára! Őszintén remélem, hogy lesz pár hiteles ember, akinek bekarikázhatom majd a nevét. Ellenkező esetben megtartom a voksomat magamnak.

http://www.youtube.com/watch?v=OX96KIdAVyw

(Gerzson, napig.sk)