Exkluzív éttermi élmény elérhető áron

Új üzemeltető nyitotta újra a Kortina Étterem kapuit!
Ismered azt az érzést, amikor bemész egy helyre és mindent egyszerre akarsz? Az összes tételt megkóstolni, azonnal beugrani a wellnessbe, már holnap lagzit tartani. Örömmel jelenthetjük, mivel a Kortina Étterem újranyitotta kapuit, mindezt meg is teheted szépen sorban egymás után. 5 terem, akár 80 férőhelyes kapacitással, halkülönlegességek, borbár, férfiklub, élőzene. A Kortina új csapatának mindenre van egy ajánlata!
Az üzemeltetők vérbeli vendéglátósok. Ha valaki, ők ékes példái annak, hogyan kell mindenből felállni és a vendéglátás iránti szeretetet továbbra is megőrizni. A tulajdonos több mint 10 éve saját vállalkozásokban kamatoztatja főzőtudományát. Olykor azonban ha nem épp egy pandémia szól közbe, akkor egy tűzeset. “20 éve vagyok a szakmában, még ha a pokol is kijárt már nekünk. Három évet Pozsonyban töltöttem, kis- és nagy konyhákon egyaránt gyűjtve a szakmai tapasztalatokat.” A legutóbbi tragikus eset óta a csapat igyekezett a helyzetet menteni. Az embereiket áthozták az egykori, leégett mocsi vendéglőből, és közös erővel egy hónap alatt rendbe tették a kettes bástya helyiségeit kívül és belül.
A varázslatos helyszínbe lényegében csak új életet kellett lehelni, hiszen egy olyan vendéglátóipari egységről van szó, ahol tényleg egy helyen lehet egy tucat rendezvényt tartani.
Kisebb éttermi rész az alagsorban Nagyobb rendezvényterem Borbár borospincével
- A lenti étterem 30-40 fő befogadására alkalmas, így ideális családi akciók megrendezésére – elegáns körasztalokkal várják a keresztelők, a születésnapok, vagy akár a halotti torok szervezőit.
- Ha épp osztálytalálkozóra csődítenétek össze a csapatot, vagy egy meghitt, elszeparált, üzleti tárgyalásra alkalmas helyszínt kerestek, mindkettőre kínálnak ideális opciót! A külön bejáratú részleg egyik felében exkluzív bőrfotelek várnak, melyek kényelmében a kandalló ropogása mellett már csak a kommunikációs stratégiátokkal kell megfelelően sziporkáznotok.

A szivarozónak nevezett terem akár egy férfiklub színterévé is avanzsálhat.
- Ugyanitt a másik oldalon lefoglalhatjátok a borbárt egy előkelő borkóstoló rendezvényre is. A saját konyhával és borospincével ellátott helyiséget arra találták ki, hogy az ételek és italok tökéletes kombinálásával lehessen kísérletezni.
- A konferenciaterem a maga 80 fős befogadóképességével pedig gyönyörű esküvői helyszín lehet. “Jövőre már van is egy foglalásunk. Szívesen látjuk a házasulandó párokat, hogy az álomesküvőjüket együtt valósíthassuk meg!”
Minden teremnél külön mosdók biztosítják azt, hogy az egyes társaságoknak ne kelljen keveredniük. A borbár és a konferenciaterem kivetítővel felszerelve akár céges rendezvényeknek, évzáróknak is tökéletes otthont biztosít! A közeljövőben
a hátsó udvarrészt is szeretnék használatba venni, így akár a szabadtéri tágasabb akciók is szóba jöhetnek.

“Újult erővel, egy magasabb szintű kiszolgálással és nem mindennapi étlappal várjuk a vendégeket. A hétköznapokon ebédidőben menüvel örvendeztetjük meg azokat, akik szívesen fogyasztanának igényes menüsort a hét bármely napján, kedvező áron – kétféle desszerttel a végén az édesszájúaknak is kedveskedünk. A napi menü a gratis.sk/obedy oldalon is elérhető.”

Három igényes apartman is rendelkezésre áll, ahonnan a wellness részleg nyílik.

“A jacuzzi és szauna használata 38 Euró óránként,
ha egy leheletnyi kikapcsolódásra vágynak a vendégek. A reggeliztetés pedig igény szerint a szállóvendégek számára természetesen megoldott.”
Saját őrzött, kamerarendszerrel ellátott parkoló védi a vendégek járműveit.
Hétvégente élő zenével várnak mindenkit,
aki egy jót szeretne vacsorázni. Ráadásul friss tengeri halakkal készülnek az ínyenceknek. “Budapestről hozzuk az árut, ezzel egy piaci rést szolgálunk ki a környéken – mindezt megfizethető áron.
Olykor olyan lazacot sikerül beszereznünk, ami két nappal korábban még a tengerben úszkált.
Lazactatár, füstölt almás chutney, wasabi majonéz Krémes tintahalas rizottó, garnélarák, parmezán chips Burgonylángos, konfitált paradicsomlekvár, juhtúrós mousse Grillezett lazac, linguini tészta, bazsalikomos pesto, szárított paradicsom, parmezán chips Rántott Gouda sajt pankó morzsában, grillezett zöldség, batáta hasáb, házi spenótos remoládé Császármorzsa, fehér csokoládékrém, erdei gyümölcs
Olajos húsával rendkívüli ízélményt nyújt. A friss kagylót helyben pucolják meg, a rákot és az atlanti tőkehalat előttünk veszik ki a vízből. Jelenleg harcsapaprikást túrós rétessel, lazac tatárt és halászlevet is tudnak kóstolni nálunk. De nagy sikere van a krémes rizottónknak is, melyet mascarponeval készítünk.” Az alapanyagokat tekintve házias ízekkel, például házilag készült dzsemekkel próbálják elérni a kívánt hatást.
“Célunk, hogy ne riadjanak vissza az emberek egy exkluzív hely hangulatától.
Hogy bárki megengedhesse magának, hogy finomat egyen és esetenként fine dining-gal kényeztesse magát.

Nálunk a tányérnak van súlya,
és nem azért mert nehéz az étkészlet. Jó adagokat kínálunk, újragondolt kivitelben, színes díszítéssel adva látványos köntöst az ételeknek.”
Jelenleg 4 pincérrel és 2 szakáccsal dolgoznak együtt – természetesen a tulajdonosok kétkezi munkáját is beleértve. Ha Te is szívesen tartoznál Komárom egyetlen fine dining formában szervírozó éttermének csapatához, szakácsként ezt megteheted!
“Tapasztalt, fejlődni vágyó szakácsok jelentkezését szívesen fogadjuk.”
Vedd fel a kapcsolatot a Kortina Étterem munkatársaival – akár munkaerőként, akár vendégként! Egy kedélyes személyes találkozót követően biztosan sikerül az általatok elképzelt eseményt valamely részlegben megvalósítani. A Kortina az extra ízélmények mellé exkluzív bánásmódban részesítő vendéglátó – ez a legtöbb, mi számodra adható!
Facebook-elérhetőség: Kortina Restaurant
Telefonszám: 0919220966
