Város 2020. 10. 28.

FIGYELEM! Minden fontos információ a hétvégi teszteléssel kapcsolatban!

Szlovákiában október 31-én és november 1-jén zajlik majd az ország lakosságának COVID-19 antigén gyorsteszttel történő tömeges tesztelése. A héten Komárom már megkezdte a felkészülést a tömeges tesztelésre, a mai nap pedig szinte minden fontos információ nyilvánosságra került, többek között a komáromi mintavételi állomások listája is.

A mintavétel időpontja

Miután a Szlovák Központi Válságstáb az október 26-án, hétfőn tartott ülésén úgy döntött, hogy a tesztelés időtartamát az eredetileg két hétvégére és 3-3 napra tervezettről 2-2 napra rövidíti, az alábbiak szerint módosulnak a tesztelés időpontjai. A tesztelés első szakasza 2020. október 31-én, szombaton és november 1-jén, vasárnap zajlik, reggel 7 és este 22 óra között. Mindkét napon az ebédszünet (12:00-12:45) és a vacsora szünet (18:00-18:30) között szünetel a mintavétel. A tesztelés második szakaszára 2020.november 7-én, szombaton és november 8-án, vasárnap kerül sor, ugyancsak reggel 7 és este 22 óra között.

A mintavétel helyszíne

A legtöbb esetben a mintavételi helyszínek megegyeznek azokkal a helyiségekkel, amelyeket a választásokkor megszoktak a lakosok. Egyes esetekben viszont a helyszín eltérhet a megszokott választási helyiségtől, amennyiben az adott hely nem felelt meg a közegészségügyi előírásoknak. Ilyen esetekben egy, a megszokottól eltérő helyszínt jelöltek ki az illetékesek.

A mintavételi helyszínek

Az egyes helyiségek alkalmasságát közegészségügyi szakemberek vizsgálták meg. A mintavétel helyszíne csak abban az esetben felel meg az előírásoknak, ha annak külön bejárata és külön kijárata van, továbbá akkor, ha az jól szellőztethető, világos és a nyilvánosság számára is elérhető toalettel rendelkezik. A helyiségekben gondoskodnak majd térelválasztókról, hogy a tesztelés során ne sérüljön a privát szféra. Minden rendelkezés a biztonságot szolgálja majd.

A mintavételi helyszíneken a Szlovák Hadsereg egy-egy képviselője teljesít majd parancsnoki szolgálatot. Ő felel az egészségügyi alkalmazottak, az adminisztrációs munkatársak és az önkéntesek munkájáért. A parancsnok feladata egyúttal az is, hogy biztosítsa a mintavétel gördülékenységét a lakosság egészségvédelme érdekében.

A sorrendre nem az ajánlott ABC-rend szerint kerül sor Komáromban. Arra kérik a lakosságot, ha egy mintavételi helyszínen tömeggel szembesülnek, jöjjenek vissza oda később. Az első 100 résztvevő kap sorszámot. Ha valaki nem a számára megszokott helyen teszteltetne, vagy nincs Komáromban bejelentett lakcíme, a 18 helyszín bármelyik 31 mintavételi helyén teszteltethet. Egy külső helyszín is lesz a Vágnál, a csónakház melletti Mantán.

A Komáromban felállításra kerülő mintavételi helyszínek az alábbiakban láthatók:

*javítás: Labdarúgópálya – Őrsújfalu, Főút

A tesztelés

A tesztelés résztvevői – a biztonsági távolságot betartva – sorba rendeződve várakoznak a mintavételi pont előtt a tesztelésre. A várakozók a sorszám alapján léphetnek be a mintavétel kijelölt helyszínére, majd bemutatják a személyi igazolványaikat. Az adminisztrációért felelős munkatárs rögzíti a személyazonossági adatokat, majd sor kerül a mintavételre az orr nyálkahártyájából. A mintavétel után egy következő helyiségbe lépnek be a lakosok, ahol az eredményre várakozhatnak. Az eredményt a helyszínen kapják meg a polgárok, akik az azt tartalmazó, leragasztott boríték átvétele után elhagyhatják a helyszínt.

A mintavételt egészségügyi dolgozók végzik, az önkormányzat pedig az adminisztratív feladatok ellátásáért felel. Ha a teszt pozitív eredménnyel zárul, az állampolgár a borítékban megkapja a kötelező, 10 napos karanténjára vonatkozó útmutatást.

Figyelmeztetés

Azok a lakosok számítsanak kötelező, 10 napos karanténra, akik nem kívánják magukat alávetni a tesztelésnek 2020. október 31-én szombaton, vagy november 1-jén vasárnap. A karanténban eltöltött napokra szabadságot vagy fizetetlen szabadnapot igényelhetnek a munkáltatónál.

Azt ajánljuk a lakosoknak, hogy figyeljék rendszeresen a televíziós hírműsorokat, Komárom város weboldalát és FB-oldalát, mert egyes óvintézkedések az aktuális szlovákiai körülmények függvényében változhatnak, esetlegesen további pontosításra kerülhetnek.

Arra kérik a lakosságok, hogy járjon el mindenki figyelmezetten a tesztelést ellátó szakemberek útmutatása szerint, ne zavarják meg feleslegesen a tesztelés menetét és mindenki őrizze meg a nyugalmát. Mindnyájunk érdeke az, hogy a tesztelés a lehető leggyorsabban megvalósuljon és mindenki csak annyit tartózkodjon a tesztállomás helyiségeiben, amennyit feltétlenül szükséges. Ha bármilyen kérdés, vagy észrevétel merülne fel Önökben a teszteléssel kapcsolatban, forduljanak bátran a mintavételi helyszín személyzetéhez!

Forróvonal

Ha bármilyen kérdésük lenne a teszteléssel kapcsolatban, keressék a Komáromi Városi Rendőrség illetékeseit a 159-es gyorshívón. A nap 24 órájában készséggel válaszolnak az Önök kérdéseire – egyebek mellett a teszteléssel kapcsolatban is.

(Komárom Város Facebook oldal nyomán)