Város Dél-komárom 2021. 02. 12.

Folytatódik a koronavírus elleni oltások beadása

Dél-Komáromban is megkezdődött a legidősebbek oltása. Első körben az egészségügyi dolgozók, majd a 80-90 éves korosztály regisztrált jelentkezői kapták meg a vakcinát. Dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester elmondta, hogy az oltások rendben, szövődménymentesen zajlottak. A dél-komáromi egészségügyi dolgozók oltása lezajlott, a résztvevők nagy része már túl van a második oltáson – írja a komarom.hu.

-A védettséget igazolja, hogy többeknél az ellenőrzés során komoly antitest szintet tudtak kimutatni. Ez azt jelenti, hogy a védőoltás működik! – hangsúlyozta az egészségügyért felelős alpolgármester.

A vakcinabeszerzés remélhetőleg felgyorsul, aminek köszönhetően heti 150-200 fő juthat majd oltáshoz városunkban. A szérum beadása két fázisban történik. Az elsőt követően tájékoztatást adnak a következő időpontról, így minden tervezhetően és kiszámíthatóan zajlik. A beadást követően a szervezetben tartós ellenanyag-szint alakul ki. Amikor az egyén újra találkozik vírussal, az ellenanyagok megtámadják és megsemmisítik a kórokozót.

Dr. Kreft-Horváth Loránd tájékoztatott arról is, hogy fontos lenne, hogy minél rövidebb időn belül, minél több vakcina érkezzen, hiszen előre láthatólag Magyarországon is kialakulóban van a harmadik hullám, éppen ezért továbbra is fontos betartani a szabályokat, hogy a védekezés hatásos legyen. Ameddig a lakosság megfelelő szinten nincsen átoltva, addig sajnos kiszámíthatatlanok a vírus következményei.

Komáromban az oltási hajlandóság egyre magasabb. Egyre többen jönnek rá arra, hogy a védőoltással nem csak saját magukat, hanem a legféltettebb környezetet, szülőket, nagyszülőket, családtagokat is megóvhatják a megbetegedéstől. Az a személy, aki eddig még nem tette volna meg, továbbra is regisztrálhat a koronavirus.gov.hu oldalon.