Kultúra 2013. 11. 29.

Gyűjtik a komáromi zsidóság ereklyéit

Paszternák Tamás, az észak-komáromi Zsidó Hitközség programkoordinátora mutatta be a „Mozaikok a komáromi zsidóság életéből” című kötetet a Komáromi Múzeumbarátok találkozóján az Arany 17 rendezvényközpontban.

A kiadvány ismertetését követően Padlovics Ágnes és Drozd Milán „220 éves a Komáromi Zsidó Hitközség” című filmjét vetítették. Az esemény a Holokauszt 2014. évi 70. évfordulójának bevezető és egyben figyelemfelhívó múzeumi rendezvénye is volt.

A Komáromi Klapka György Múzeum ugyanis 2014 szeptemberében, „A Holokauszt komáromi eseményei” címmel tervezi időszaki kiállítását, amelynek célja, hogy feldolgozza Komárom korszakbeli eseményeit, a zsidó lakosságot ért intézkedéseket és következményeit, bemutassa az egyéni és családi sorsokat, felkutassa a helyi zsidó mentőket és megismertessen a Csillagerődben történtekkel.

A múzeum várja mindazoknak a jelentkezését, akik bármiféle információval, emlékkel, fényképpel, dokumentumokkal rendelkeznek a témában, hogy jelentkezzenek Számadó Emese múzeumigazgatónál a 34 -344-697-es múzeumi telefonszámon, illetve az emese@jamk.hu e-mail címen.

(forrás: KEMMA, fotó: hu.wikipedia)