Sport 2012. 10. 21.

Hazai ringben is haraptak a Cápák

Pénteken, az észak-komáromi sportcsarnokban igazi felvidéki ütközetet követhetett figyelemmel a sportszerető közönség. A BoxingONE Championship 2012/13-as szezonjában először, hazai szorítóban mutatkozott be a Komáromi Cápák kétszeres B1-bajnokcsapata.

A presztízs-küzdelem adott volt, hiszen ellenfélként a mátyusföldi Galánta galerije érkezett, mely tény parázs meccseket prognosztizált.

A két nagyszerű kollektíva remek erőket vonultatott fel ezen az estén is. A világklasszisok mellett rengeteg tehetséges felvidéki bunyós is megcsillogtatta a tudását. „Tomi Kid” Kovács Tamás csapata, a Kids az előző két évben inkább a csapatépítés irányába fókuszált, mivel hétről hétre a hazai tehetségeket küldték a szorítóba. A másik oldal, a házigazdák: mint ismeretes, domináns részben az észak-komáromiak gerincét a magyar válogatott bokszolók alkották.

A Cápák különösebb nehézség nélkül végül behúzták a kötelezőt, és a győri győzelem után, a második mérkőzésüket is sikeresen abszolválták, így a táblázat élére ugrottak.

52 kilóban Rajkó René és Viliam Tankó küzdött a pontokért. Bár a galántai srác tetszetősebben, pontosabban bokszolt, de a bírák „salamoni“ döntését követően döntetlent hirdettek. A 60-asok között aztán nem volt mese, hiszen a kétszeres olimpikon, Varga Miklós esélyt sem adott riválisának és pontozásos győzelméhez kétség sem férhetett. Egy súlycsoporttal feljebb: Király Viktor és a galántai Rajcsányi Patrik feszültek egymásnak. A B1-ben nemrég debütáló Király uralta a mérkőzés domináns részét, de a végére elfáradt, így ellenfele feljött, de ez nem volt elég ahhoz, hogy ledolgozza a tetemes hátrányát, így a komáromi srác keze lendült a magasba. Ekkor már a csapatbajnoki állása 5:1 volt.

A Galánta Kids csapatában feltűnt Bacskai Balázs-Európa-bajnok klasszis: a 69 kg-osok között, aki remek erősítésnek bizonyult, hiszen könnyedén verte Klasz Árpádot, méghozzá a joker-jellel ellátott, három pontot érő mérkőzésen, mely idő előtt ért véget.

Aztán az est egyik legelsöprőbb bunyója következett, melyet a remek, fiatal magyar válogatott, olimpiai ötödik helyezett, a Cápák csapatában vitézkedő: Harcsa Zoltán mutatott be. A szenvedő fél Elias Lukas volt. A nyitó menetben már kétszer is rászámoltak a galántaira, akit csak a gongszó mentett meg. De a vendégek mestere bölcsen cselekedve, a második menetre már nem engedte ki a védencét, így az részeredmény 8:4-re módosult.

81 kg-ban Nikolas Hoang (Galánta) és Szabó Alexander (Komárom) csapott össze. A mérkőzés döntetlennel zárult.

Nehézsúlyban Tlkanec Erik képviselte a hazaiakat. A pozsonyi gyökerekkel rendelkező bokszoló magabiztos bunyóval verte Sandro Dirnfeldet és beállította a csapatbajnoki végeredményét-11:5!

Eredmények:

52 kg: Tankó Viliam – Rajkó René 1:1
60 kg: Matúš Ladislav – Varga Miklós 0:2
64 kg: Rajcsányi Patrik – Király Viktor 0:2
69 kg: Bacskai Balázs (joker-meccs) – Klasz Árpád 3:0
75 kg: Elias Lukas – Harcsa Zoltán (joker-meccs) 0:3
81 kg: Nikolas Hoang – Szabó Alexander 1:1
91 kg: Dirnfeld Sandro – Tlkanec Erik 0:2

A B1-táblázatát a Komáromi Cápák vezetik, méghozzá makulátlan mutatóval. A bajnokság október 27-én igazi felsőházi rangadóval folytatódik. A második helyen álló: Spartak Subotica a címvédő, Komárom Sharksot látja vendégül.

(kép és szöveg: ha)