Kisbárány és nyuszi is készül-Bemutatjuk Balla Katalint és impozáns alkotásait

A gútai származású, Komáromban elő kétgyermekes családanya, Balla Katalin három éve szinte a nulláról kezdve, lépésről-lépésre, autodidakta módon kezdett bele a cukrászmesterség elsajátításába. Ő mesélte el a történetét:

„Nagyjából három évvel ezelőtt kezdődött az egész szenvedély. Kialakulásának oka is egy mindennapi dologra vezethető vissza, mivel a kisfiam, Tamás ötéves születésnapjára rendeltem egy tortát, s amikor az árát meghallottam, felkaptam a fejem. Átfutott az agyamon, hogy ez volt az utolsó, én is megfogom próbálni! Sőt, tortákat fogok gyártani „futószalagon“. Annyira fellelkesültem, hogy éjt nappallá téve a világhálón lógtam, kerestem-kutattam, szinte nem is aludtam. Úgy kell elképzelni, hogy az akkori, kezdetleges „sütési tudományomba“ a tortalap elkészítése sem fért bele. Az első kreálmányom egy sajt alakú torta volt, kisegerekkel díszítve, és egy cirmos „trónolt“ a legtetején. A külleme kissé érdekesre sikeredett, én nem voltam túlzottan megelégedve vele, de a család körében nagy volt a lelkesedés. Szinte „elpusztították“. Ezen felbuzdulva jöttek a továbbiak. Szinte a rabjává váltam a kísérletezésnek, az újabb ízek és formák felfedezésének. Már akkor is elkövettem mindent annak érdekében, hogy tökéletes legyen, több-kevesebb sikerrel. De egy idő eltelte után belejöttem. Sőt, kifejlesztettem egy saját marcipán receptet is, amely nemcsak az én szájízemnek kedves, hanem azóta már több dícséretet kaptam úgy a rokonság, ismerősök, barátok körében is.“-árulta el mosolyogva, és ezt alátámasztva, a marcipán szó hallatára átviharzott a gyerekszobából a hároméves Edina, akivel jelenleg meghosszabbított anyaságin otthon tartózkodik Katalin. Szinte követelt egy rudacskát a finom édességből, amelyet mi is természetesen megkóstoltunk és ízlett. Kis szünet után így folytatta:

„Utána jöttek a barátok, ismerősök, mert hallották a hírét, és persze szívesen készítettem mindenkinek, amilyet kívántak. Gyakorlásnak sem volt utolsó. Újabb és újabb felfedezésekre tettem szert ebben a csodálatos szakmában. A legnagyobb torta, amit sütöttem, 15 kg-ot taksált és négy emeletes volt. A napokban készítettem egy hasonlót, két kilóval könnyebbet, hófehér marcipán alap, piros rózsákkal díszítettem, mivel egy esküvőre rendelték. Bármilyen formát megpróbálok létrehozni, de többször előfordul, hogy a saját fantáziámat is beleszövöm az alkotásba, így a végtermék egyedivé válik. Olyan „Katis“. Nagyon büszke vagyok arra, hogy két évvel ezelőtt, egy győri megmérettetésen 100 induló közül a huszonkettedik helyezést értem el, és úgy vélem, hogy ez, akkoriban, egy év leforgása alatt viszonylag jó eredménynek számított, sőt!  A kisfiam egykori óvodájába, a Bóbitába is rengeteg tortát készítettem, és most az Eötvös Utcai Általános Iskola rendezvényein is az én nyalánkságaim vannak teríteken. Ezáltal több szülő felkeres, és megkérnek egy-egy édesség elkészítésére, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Jóformán az alapanyag költségeit fedezik a honoráriumok, de annyira megszerettem ezt a szakmát, hogy egész életemben szívesen csinálnám. Harmincfajta ízzel dolgozom.

Sós-szendvics tortákat is csinálok, amelyek épp most, húsvétkor nagyon kelendőek. Megtalálhatóak benne-rajta különböző finom sajtok, háromfajta szalámit teszek bele. Zöldségekkel, paprikával, paradicsommal, káposztával, tojással díszítem, és póréhagymából kialakított rózsákat rakom rá. Akadt olyan hét is, hogy tizenhét tortát sütöttem. Szinte alig aludtam, de a rokonságban több eseményre is kellett, eljegyzésre, iskolai farsangra. Kimerítő volt, de bármikor repetáznék, mivel megfogalmazni sem tudom eléggé, hogy mennyire elvarázsolt a tortázás. A családdal már addig a szintig jutottunk, hogy párom és én már nem is kívánjuk a nyalánkságokat, a gyerekek még bírják az iramot, szóval ebből a szemszögből megközelítve édes az életünk. A húsvéti ünnepekre készülve csak a szűk rokonságnak fogok kedveskedni!

Egy kisbárány és nyuszi formájú édessel készülök és több sóssal. Több megmérettetésen is szeretném magam kipróbálni, de két-három nap kiesés nem férne bele, az otthoni teendők miatt. Különböző cukrászversenyeket rendeznek amatőröknek, és tudomást szerzek róluk, de jelenleg nem tudok menni. Kicsit fáj a szívem, de kompenzálnak a szeretteim, gyermekeim, s jelenleg otthon élem ki a „tortázás“ iránt érzett szenvedélyt.“

Mint azt Katika megemlítette, rengeteg helyen megfordult, hogy munkát keressen a cukrász szakmában, úgy Szlovákiában, mint Magyarországon, de mindenhol zárt ajtókba ütközött. Addig sem jutott el, hogy fotókat mutasson be a keze munkáját dícsérő alkotásairól. Minden helyen azt kifogásolták, hogy csak általános iskolát végzett és nem rendelkezik a megfelelő szakképesítéssel. Dédelgetett álma válna valóra akkor, ha eltudna helyezkedni a szakmában. Vajon, olyan nagy kérés ez? Drukkolunk, hogy a közeljövőben sikerrel járjon!

(ha, Csallóköz hetilap)