Város 2018. 05. 21.

Megújul a Tulipán óvoda

200 ezer eurót meghaladó támogatásnak köszönhetően új külsőt kap Komárom  egyik óvodája. A támogatás része új segédeszközök vásárlása is.

A Bethlen Gábor Alapkezelőn (BGA) keresztül a magyar állam 215 ezer euróval támogatta meg a Víz utcai óvoda külső felújítását, amelyre a város pályázati anyagot nyújtott be. A támogatás része további 10 ezer euró, amely eszközbeszerzésre vonatkozik, digitális táblát, számítógépeket és más segédeszközöket vásárolhat Komárom második legnagyobb magyar óvodája – kapta meg az értesítést a BGA-tól a város.

„A felújítás a nyílászárókat és külső szigetelést érinti. Mindhárom  szárnyban cserélik a régi ablakokat és ajtókat. Az épületet nagy részét kőzetgyapottal vonják be, így nem csak energiatakarékosabb lesz az épület, de a gyerekek is kellemesebb környezetben tölthetik a napjaikat. A bejárat előtti rész és az egyik terasz burkolata is megújul, és természetesen az egész épület külseje új arculatot kap” – mondta el a részleteket Keszegh Béla alpolgármester. Hozzátette, az önkormányzat
mihamarabb szeretné lefuttatni a közbeszerzést, hogy a munka még a nyár végén elkezdődhessen és mihamarabb megvalósuljon a felújítás.

A Tulipán óvodában közel 90 gyermekkel 4 osztályban foglalkoznak naponta.