Kultúra 2014. 11. 28.

A mi karácsonyunk

2014. november 27-én az Európa udvarban lévő Borozóban tartottak sajtótájékoztatót a Komáromi Önkéntesek. A sajtótájékoztató fő témája az idei karácsony közös megünneplése volt. „A mi karácsonyunk” ünnepváró rendezvényre advent utolsó vasárnapján, 2014. december 21-én 14 órától kerül sor, fő helyszíne pedig a Klapka tér lesz.

„Alig másfél hete egy régóta dédelgetett álom megvalósításába fogtunk. A Komáromi Önkéntesek és azok a szimpatizánsok, akik a város iránt felelősséget éreznek, ámbár nem hajtja őket az, hogy közéleti babérokra törjenek, advent utolsó vasárnapját fogják – reményeik szerint – szebbé és meghittebbé tenni. Tesszük mindezt önkéntes alapon, politikai támogatás nélkül.” – mondta el bevezetőjében Kiss Réka.
Az önkéntesek már a nyáron megálmodták, hogy saját eszközeikkel szeretnének hozzájárulni a karácsony megünnepléséhez, ám tevékenységüket a nyár végén a helyhatósági választásokig felfüggesztették. A közös karácsonyt azok az önkéntesek álmodták meg, akik kitakarították az öregvárat vagy éppen a kórház területét. A december 21-iki rendezvényt 25-en szervezik.
„Komárom város vezetésének hathatós támogatása nélkül a rendezvény nem valósulhatna meg. Bíztunk benne, hogy az az újonnan megválasztott vezetőségben partnerre lelünk. Stubendek László, Komárom új polgármestere a támogatásáról biztosított bennünket, ezért két nappal a helyhatósági választások után belefogtunk a szervezési teendőkbe. Tesszük ezt azért, mert felismertük a tényt, hogy az elmúlt években nem zajlott olyan adventi rendezvény a belvárosban, amely az ünnepi hangulathoz méltó lett volna.” – tudtuk meg Kiss Rékától. Stubendek László részt vett a sajtótájékoztatón, ahol újra támogatásáról biztosította az A mi karácsonyunk rendezvényt.
Advent első vasárnapjának délutánján az önkéntesek – az egyik kiemelt támogatójuk jóvoltából – egy négy méter átmérőjű adventi koszorút díszítenek fel Klapka György szobránál. November 30-án délután szívesen fogadnak segítő kezeket és karácsonyi díszeket is a koszorúra.„ A díszítéshez olyan komáromi virágboltosok járulnak hozzá, akik a díszítőelemeket és saját kreativitásukat adományként ajánlják fel.” – folytatta Kiss. Az előzetes tervek szerint november 30-án 18 óra körül megszentelik az adventi koszorút, majd meggyújtják rajta az első gyertyát.
A december 21-én kora délutántól, 14 órától hozzávetőleg 20 óráig tartó rendezvény központi eleme az, hogy elkészítjük Komárom város mézeskalácsát. A komáromi háziasszonyok és lelkes konyhatündérek által előre elkészített tésztákat két pékségben gyűjtjük össze, majd a pékségekben – melyek szintén a rendezvény önkéntes támogatói – egybegyúrják azokat. A nyújtás, a szaggatás, a sütés és a díszítés a Klapka téren zajlik majd, mobil kemencében, melyet szintén kiemelt támogatónk ajánlott fel.” – tájékoztatott Kiss Réka. A szervezők továbbra is várják a komáromi vagy járásbeli családoktól az otthon gyúrt nyers mézeskalács tésztájának egy darabját a közös célra. A nyers tésztát az F&K Pékségben (Mezőgazdasági iskola utcája 3052., Komárom), valamint a C.B.C.G. Pékségben (Nádor u. 48., Komárom) lehet leadni. Mindkét „tésztagyűjtő helyen” feljegyzik az adakozó nevét, a tésztát pedig fagyasztóba teszik. Komárom város mézeskalácsa dísze lehet karácsonyfának, ajtónak, tálnak, fogyasztásra azonban a szervezők nem ajánlják.
„Nagy öröm számunkra, hogy december 21-én a zenei színpad az egész délután folyamán élni fog. Kizárólag komáromi előadóművészeket kértünk fel a szereplésre. Egyebek mellett Korpás Éva, Emmer Péter, Ölvecky András, Kulin Eduard, a Ritka Magyar Folkband, Lakatos Róbert és a helyi nyugdíjasklub mellett működő két énekkar jelezte részvételi szándékát. A pontos programot a napokban véglegesítjük. Az összes fellépő lemondott tiszteletdíjáról.” – mondta el Kocskovics Péter, a JóMóD elnöke a program ismertetésekor. „15 órától a volt Zeppelin Club helyén a Pince Egyetemi Klubban kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékok várják a legkisebbeket. A szervezői csapat és a fellépők találkahelye az Európa-udvarban működő Borozó, rendezvényünk egyik legelkötelezettebb támogatója.” – folytatta Kocskovics.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy szervezők még egy nagy dolgot megálmodtak. Úgy tervezik, hogy felkérik Komárom összes óvodáját és alapiskoláját, hogy egy nagy, közös énekkel járuljanak hozzá az ünnepi hangulathoz. Az összkomáromi magyar és szlovák gyermekkórus a Csendes éjt és a Kiskarácsony, nagykarácsony című karácsonyi énekeket adják majd elő közösen.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy a hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvényünket a Matica slovenská hagyományos Karácsonyi Káposztaleves című rendezvényével is sikerült összehangolni, s arra buzdítjuk a komáromiakat, hogy lehetőségeikhez mérten mindkét rendezvényen vegyenek részt. Bízunk abban, hogy „A mi karácsonyunkat” minden komáromi a sajátjának érzi majd. Köszönjük a támogatást, valamint önkénteseink önzetlen segítségét.” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A Komáromi Önkéntesek rendezvényének egyik szponzora jóvoltából december elejétől weboldal is működik majd – www.karacsony-vianoce.eu, ahol a nagylelkű támogatók névsorán kívül a programot is közzéteszik.

FRISSITÉS: Vasárnap 14.00-kor a Klapka térre várják azokat, akik szeretnének bekapcsolódni a város adventi koszorújának elkészítésébe. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy hozzák magukkal azokat a karácsonyi díszeket, amelyeket már nem használnak, de sajnálják kidobni. A koszorú vázszerkezetét a SAM vállalat készítette, a 4 méter átmérőjű fémváz már a Klapka téren várja a komáromiakat.

(-vaan-, foto: delta)