Blog 2014. 02. 14.

Múltbéli pillanatok: Volt egyszer egy motorverseny Komáromban

A száguldás a versenypályára való, vallották ezt motoros elődeink Komáromban már hatvan évvel ezelőtt is. Mivel nemcsak motorozni jó, de nézni is egy izgalmas versenyt, ezért összefogtak, és a város utcáin reguláris versenypályát alakítottak ki, és 1957-ben már az V. komáromi gyorsasági motorkerékpár-versenyt izgulhatta végig a sokezres nézőközönség.

A győztesek felvonulása a Klapka téren
A győztesek felvonulása a Klapka téren

A komáromiaknak is megvoltak a hazai sztárjaik: Zezula József és a Rozbroj fivérek, Károly és Emil, akik az országos versenyeken is az esélyesek közé tartoztak.

Rozbroj Károly repeszt az egykori Baross utcán

A pálya 2520 m hosszú volt, 6 bal és 1 jobb visszafordító kanyar tarkította. A bíróság épületétől indultak, a belváros utcáin át a Klapka teret kétszer is érintve fordultak a célegyenesbe, a Határőr utcába.

Teljes gázzal a Nádor utcán
Teljes gázzal a Nádor utcán

A versenyt három kategóriában rendezték: a 175, 250 és 350 cm3-es géposztályokban a pozsonyi, nyitrai és zsolnai kerületek legjobb versenyzőivel, Jawa, ČZ, ESO és Ogar motorok nyergében. A hivatalos kötelező tréninget augusztus l0- én, szombaton tartották. Az igazi verseny másnap, vasárnap volt.

A legerősebb, 350 cm3-es motorok versenyét kísérte a legnagyobb figyelem, és itt született a legnagyobb komáromi siker is. A győztes Bertoli mögött a hazai Zezula József ért másodikként célba Jawa motorjával és állhatott a dobogó második fokára.